Hogy mit is keresünk?

A blogom statisztikája alapján a keresési kulcsszavak dobogósai, avagy a korkép kórképei  következnek.

1. The NeverEnding Story, vagyis: a világvége - toronymagasan ez vezeti a listát (és ez a legbénább posztom is szerintem). Ez persze nem meglepő a maja-naptáras őrületet figyelembe véve. Túléltük, köszönjük, legközelebb újra, ugyanitt.

2. Aztán keresnek még engem is, kalauz nélkülit, ezen annyira nem lepődök meg. A második hely mindig olyan langyos.

3. A dobogó harmadik fokán pedig - nem csalás, nem ámítás - az "életem receptje" áll. Ezen viszont meglepődök, nagyon is. Éljen soká a gasztronómia, az útkeresés, a fejlődési krízisek és a mai kor individuumának válsága, a szájba rágott és a megalkotni való, az örök anyag és mi mindannyian, akik keressük, de azok is, akik már megtalálták. Ámen.

Oldásként:

Weöres Sándor:A beszélő forrás

megszólal a kimondhatatlan

de nem mondhatja ki önmagát

cselekszik a kezetlen

de csak a te kezeddel

megindul a lábatlan

de csak a te lábaddal

eszmél az eszetlen

de csak a te eszeddel

virágba borul a virágtalan

de csak a te virágoddal

gyümölcsbe merül a gyümölcstelen

de csak a te gyümölcsöddel

adakozik az adhatatlan

de csak a te adományoddal

irgalmaz az irgalmatlan

de csak a te irgalmaddal

imádkozik az imátlan

de csak a te imáddal

fényes lesz a fénytelen

de csak a te fényeddel

megszólal a kimondhatatlan

de csak a szívedben.

A páva és a megesett táncos esete

Az van, hogy fél év nemnéptáncolás után fenemód rám tört a folklórhiány. Eddig is volt persze egy egészséges hiányérzetem, néha (sokszor) magamban fejben-táncolok, de most novemberre kiteljesedett az űr. Oka volt ennek többek között a Fölszállott a Páva című tévéműsor, ami mellett és ellen is lehetett érvelni, de tény, hogy valóban tartalmasabb szombat esti elfoglaltságot jelentett az X-faktornál - értsd: tömény két óra műsoridő, tartalmas produkciókkal, ismeretterjesztő értékelésekkel (jómagam is rengeteg új hasznos információt hallottam). A döntőt is 600 ezren nézték, ami azért elég jó aránynak számít.  A verseny hangulata, a kulisszák mögötti jelenetek teljes mértékben valósak: jó hangulat, éneklés, stb. Visszaidézték a régi szép időket. Jó, tudom, hogy most elég nosztalgikus vagyok, de ez van, itt Zombieland-ben ki vagyok szomjazva mindenre, ami emberi, ami közvetlen, ami érték, amihez közöm van. Mindenképpen üdvözlendő kezdeményezésnek tartom a Fölszállott a páva című műsort. És igen, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a műsor sem mentes a sógor-koma-jóbarát alapú döntésektől. Ismerem valamelyest ezt a szférát a belső oldaláról is. Mindez azonban nézőként nem érdekelt, egyszerűen örültem egy értelmes, tartalmas, színvonalas műsornak.

Sokan kérdezgetik, nem kezdek-e el újra táncolni, Budapesten is vannak táncegyüttesek. Nos, a válaszom röviden: nem. Hosszabban pedig ez. Nincs olyan együttes, ami úgy igazán tetszene, aminek a szellemisége, arculata megragadna, ahova tartozni szeretnék. A néptánc és a népi kultúra szintén nem múmia, "nem vitrinbe való", nem szeretem tehát a műparasztkodást sem. Imádom ellenben a táncszínházat, az autentikus és az új hullám nyitott kapcsolatát. Sajnos itt azonban ez igen kevés együttesnél van jelen, ott is csak említésképpen, "csinálunk Zalára egy kamaraszámot" mértékben. Kicsit úgy vagyok ezzel, hogy tartozhattam egy olyan együtteshez, amitől szakmailag és emberileg pontosan azt kaptam, ami számomra a legmegfelelőbb: nyitottság az újra, ápolni a régit, ötvözni a kettőt, be- és elfogadni az embereket (még ha éppen a Kingával jól ki is pletykáltunk mindenkit, tanulni nekünk is van mit). Nem tudok elszakadni ettől a fészkemtől és beköltözni egy másikba. Persze teljesen rendben van, ha ez valakinek sikerül, nincs abban semmi rossz. A nemnéptáncolásom sokadik indoka pedig az, hogy itt egyszerűen olyan távolságok vannak, ami így engem nagyon leterhelne, sulival is végezni kéne, a hajam is levágattam biztonsági okokból, úgyhogy egy ideig most kimaradok mindebből. Azt viszont soha nem mondom, hogy soha. :)

Siránkozásomat befejezve: a lényeg, hogy nekem használt a csontok közt is, Michael Flatley pedig tényleg elmehet a fenébe. :)

Szellemek, szentek és halottak - jut idő mindenre!

Most egy nemvicces poszt fog következni annak jegyében, hogy ne legyünk már ilyen rugalmatlanok és lássunk túl a saját orrunkon - mert hogy ez sem vicces. (És itt rögtön az elején leszögezem, hogy ez egy blog, tehát az én személyes véleményemről szól.)

A dátum adja az aktualitást: ma van november 2., vagyis halottak napja. Tegnap volt november 1., vagyis mindenszentek. A csúnyagonoszkapitalista Halloween-t pedig október 31-én szokás ünnepelni. És mostanság már -tetszik vagy sem- nálunk is szokás, nem csak csúnyagonoszkapitalista Amerikában. Ajjajj... A kommercializmus oltárán feláldozódott fiataljaink maskarákban bohóckodnak, ahelyett, hogy magyar hazánk és egyházunk ízig-vérig magyar és egyházi szokásait követnék. (Itt vetem közbe, hogy keresztyén vagyok és 21 évig néptáncoltam.)

Nos, én úgy gondolom, hogy nagy műveltségünkben elfelejtettük, hogy itt most teljesen különböző dolgokról beszélünk.

Egyrészt: a fent említett módon Halloween, mindenszentek és halottak napja különböző napokra esnek, tehát nem is értem, mi okozza itt ezt a fene nagy zavart. Idén először nekem is van saját halottam, gondolok is rá sokszor (és nem csak halottak napján), mégis faragtam töklámpást (halogén-tököt). Sőt, én református vagyok, nálunk nincsenek szentek, szóval akkor én aztán mi a fenének lógatom otthon a lábamat Mindenszentekkor? A nem hívőkről már ne is beszéljünk. (Kognitív disszonancia - feloldva.)  

Másrészt: soroljunk fel olyan egyházi ünnepeket, amelyek kezdettől fogva csakis a Biblián alapultak és nem volt pogány előzményük? (Mi, mégegyszer, hangosabban, nem hallom a válaszokat!)

Sokadrészt (vegyesen) - főként önjelölt néprajztudósok, teológusok és karót-nyeltek figyelmébe:

Az ünnepeink, szokásaink folyamatosan változtak, vegyültek, átvettünk új elemeket, elhagytunk régieket. Szerintem nincs azzal semmi baj, hogy egy évben többször is jelmezt öltünk - Halloween-kor és farsangkor egyaránt. És őszintén, tiltakozásba kezdenénk akkor is, ha egy másik országban busójárást tartanának? Átveszünk elemeket, pl. a Valentin-napot -amit én személy szerint ki nem állhatok- de mostanában ismét divat lett Szent Iván éjjelén tűzugrást tartani - ami, ha úgy tetszik a magyar Valentin-nap. Na, most akkor hogy is van ez? Persze azt mindenképpen támogatom, hogy a saját szokásainkat ne felejtsük el kizárólag az átvettek javára. Lehet karácsony és szilveszter között regölni. Lehet névnapot tartani (máshol ez sem divat.) Lehet húsvétkor locsolkodni, mert az igenis tök jó (én személy szerint kiakadok, ha nem locsolnak meg -vödörrel, szódával, nem pacsulival - és elhervadok). Lehet májusfát állítani - családi házban élők előnyben, bár láttam én már panel előtt, illetve panel-erkélyen májusfát. De a munka ünnepét is május 1-én ünnepeljük.  Új divat lesz a baba-zászló, hogy ne csak a halált tudassuk a külvilággal. És esküvőkor a menyasszony felvehet valami régit-újat-kéket-kölcsönt, tarthatunk lány- és legénybúcsút, de tarthatunk kikérőt, esküvői menetet és éjfélkor elrabolhatjuk a menyasszonyt. Vethetünk Luca-napkor búzát, és megjósolhatjuk leendő férjünk nevét. A Mikulás megajándékozhatja a gyerekeket december 6-án, karácsonykor viszont a Jézuska fogja hozni az ajándékot (vagy akár az sem, hisz Jézus nem egy csecsemő).

Minden megoldható, csak kreativitás és nyitottság kérdése. És a hangsúly azt hiszem ez utóbbin van. Békésen megfér egymás mellett régi és új. Sőt összefonódhatnak, hatnak egymásra. Az a jó, ha minél több alkalom nyílik az ünneplésre, szórakozásra, közösségi együttlétre. Mert az összekovácsol, feltölt, felvidít, megvéd. Az ünnepek ugyanúgy élő, létező, szerves dolgok, ne kezeljük őket múmiaként, ne zárjuk vitrinbe, hanem hagyjuk őket élni, együtt élni, mi pedig éljünk a lehetőséggel.

A tök élete

A tökéletes ember éli tökéletes életét. 

Tökéletesen pontos, tökéletesen figyelmes, tökéletesen tájékozott, tökéletesen művelt. A magába szívott információkat tökéletesen szintetizálja tökéletes tudássá. Tökéletes precizitásának és toleranciájának köszönhetően tökéletesen tiszteletben tartja nem tökéletes környezete és önmaga között, vonalzóval húzott tökéletes határait. Forrjon vagy feszüljön - az őt körülvevő tökéletes, örök csendet tökéletlen, kimondott szavakkal sosem szegi meg. 

Tökéletesen egyedül van, mert tökéletességéhez senki nem ér fel. Tökéletesen magányosan üldögél tökéletes számítógépe előtt, és tökéletesen megveti az őt körülvevő tökéletlen világot.

Tök nehéz lehet neki.

Dicsőítő poszt- Jenőnek

mert megérdemli

gimi, első barátnő, elfogad, guano apes, farmering, kockás nadrág, anti-nő korszak, orsós egér jenőnia, micimackós dobozban cseresznye, a cseresznye nem barack, levelezés, órai levelezés, fizikaórailevelezés, biciklivel ne menj kocsmába, tábor, kirándulás, nem logikus, sitty-sutty, ne firkáld a füzetemet, reggeli bandázások, vihogás, órán vihogás, felelés közben vihogás, fiúk jöttek, lányok mentek,növünk-növünk-nődögélünk, már nem minden nap, mégis mindig, az életét nem bonyolítja, lánybúcsú, férjhez megy, megoldja, mindig megoldja, nem siránkozik, jön egy kislány, huncut kislány, oppsz egy kisfiú is, kis casanova, megoldja, mindig megoldja, örök optimista, e-mail, bandatalálkozók, fázisfotók, anyuka-példakép. Tizenéve gyűrjük egymást. Ha örökre mész is, nálam akkor is örökre maradsz. Hiányozni fogsz.

Vigyázat, Zombik!

Az én drága kedvestímeám megjegyezte, hogy hiába nyitogatja meg az oldalamat, nem nagyon talál semmi újat. Ez sajnos igaz. Pedig ő az egyik oka. A zombik meg a másik. Na, ti se látjátok még, mi fog ebből kikerekedni, mi?

Elsőként tényleg le kell szögeznem, hogy a költözködés, munkahelyváltás kapcsán valóban volt egy időszak, amikor nem volt időm/kedvem blogolni. Aztán lecsengett ez az időszak, kezdtem belerázódni a hétköznapjaimba, de nem jött semmi ötlet. Jobb esetben jött, de pár sor után, megakadtam. Csak ültem minden reggel a redvás hármas villamoson, bámultam ki a fejemből, aztán bámultam bent a monitort, aztán hazafelé is zötyögtem a putrijáraton, bár akkor inkább retkes lábú sokgyerekeseket bámultam. Észrevétlenül történt, kihasználták gyengeségemet, nem voltam elég éber: megtámadtak a zombik!  Zombik, bizony! Csak úgy hemzsegnek Budapesten! Arról lehet megismerni őket, hogy elvannak a kis egy négyzetméterükön, oda senkit be nem engednek, de ők sem vágynak belefolyni másnak a négyzetméterébe. No, meg aztán nem is beszélnek. Rosszabb esetben nem kertelnek, mogorva zombiként viselkednek, néha még hördülnek-mordulnak is. Jobb esetben álcázzák magukat, méghozzá kedvesnek! No, de ennek sem szabad bedőlni: ha valaki bármilyen emberi kommunikációs közeledésedre bárgyún mosolyogva csak annyit mond, hogy "aha", meg "de jó!", kezdj el rögtön gyanakodni, ugyanis valószínűleg egy zombival állsz szemben!

Szóval a lényeg, hogy megőrülök ettől a budapesti nókommunikációtól, meg a sok négyzetméteres zombitól! (Most azért gyorsan kimosom magam: nem azt mondom, hogy minden helyi zombi, de tény, hogy többen vannak, mint másutt.) Hiányzik egy tartalmas beszélgetés, egy inspiráló közeg, egymás poénjának továbbfűzése,  egy adag egészséges cinizmus, némi pletyka, fröcsögés és kibeszélő show. Hiányzik, hogy megmondják, szar lett a hajam, vagy tök jó. De mondjanak valamit, legyen téma, ha látványosan levágatom. Szeretném felzabálni más margarinját és majonézét a hűtőből, és ugyanúgy vágyom rá, hogy az én margarinomat és majonézemet is felzabálják. Azt akarom, hogy az emberi kapcsolataimnak legyen magassága és mélysége, és ne egy egyenes csík legyen, mert az maga a klinikai halál.

Nos, ezért nem írtam mostanában. Az én agyi funkcióim is egy egyenes vonallá kezdtek válni, ha nem kapok észbe gyorsan! Szóval zombik reszkessetek, mert ezennel hadat üzenek nektek! Segítségemre lesznek ebben a szutyok hármas villamoson Groteszk és Humoreszk kispajtásaim (ezúton üdvözlöm Örkény Istvánt, Kishont Ferencet és egyéb felfedezésre váró remek írókat), ápolandó pécsi kapcsolataim (volt munkahely kommunájának exhumáló party-ja, a gimis banda, ill. mostanra már baba-mama klub, a maradék táncos kispajtásaim), valamint ezek aktuális hiányában -és most roppant csöpögős leszek- az emlékeim. Aki hozzám közel állónak érzi magát, és reggel 8-9 között csuklik, az nem véletlen. Zötyögök a szociográf, cseppet sem sitty-sutty villamoson, eszembe jut egy csomó tök jó poén, vigyorgok magamban, mint egy tejbetök. Vicces látvány lehetek. De nem baj, ez a zombi-ellentámadás része, talán hat rájuk!

Meg persze azért remélem, találok néhány túlélőt! Aki ismer ilyen illetőt a hármas villamos vonalán, ne habozzon, értesítsen!

Poszt a leszakadt társadalmi rétegekről, a jó szándékról és a bürokráciáról

A lomtalanítás során kidobott, lejárt érvényességű, kilyukasztott személyi igazolványomat a rendőrség közbenjárása után postai úton megküldte részemre az okmányiroda.

Örkény Istvánnak igaza volt. Az egyperceseket mi magunk írjuk.

Élet. Vissza. Jelzés.

Címzett: Barátok, ismerősök, táncosok, olvasók

Cím: Mindenütt, ahol csak fellelhetőek

Tárgy: tájékoztatás

Tisztelt Cím!

A Kalauz Nélküli című blog szerzőjével kapcsolatban a  következőkről tájékoztatom.

A lakossági bejelentésen alapuló jelzése nyomán megkíséreltem felvenni a kapcsolatot KN-nel. A személyes megkeresés alkalmával nem tartózkodott otthonában, több értesítő levelet is hagytam kint, amelyekre sajnos hosszú ideig nem reagált. A mai napon azonban telefonon megkeresett, és arról számolt be, hogy az elmúlt hónap során Pécsről -főként párkapcsolati okok miatt- elköltözött, jelenleg Budapesten tartózkodik. Bejelentett munkaviszonnyal rendelkezik, jövedelme alacsony, de az alapvető egzisztenciális szükségletei kielégítettek, lakáskörülményei rendeződni látszanak.

Elmondta, hogy a költözés, a munkahelyváltás, az ezzel kapcsolatos elfoglaltságok, valamint egyéb családi okok miatt nem volt lehetősége/ kedve/ energiája/ ideje/ ihlete, hogy a blogot újabb posztokkal gazdagítsa. Egyúttal ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy lemaradásait mielőbb pótolja, és ismét publikálja csekély számú olvasóközönsége számára egyszerű hétköznapjainak erőteljesen kiszínezett történeteit. Vállalja továbbá, hogy rendszeresen tartja a kapcsolatot ismerőseivel, barátaival, Pécsett tartózkodásáról őket időben értesíti, valamint 2012. szeptember hónap folyamán személyesen is elbúcsúzik táncegyüttesétől (a nyári szünetre való tekintettel nem tudta őket értesíteni az eseményekről).

Megerősítem, hogy KN jól van, aggodalomra nincs ok. Önkéntes együttműködéséről biztosított, így a vele kapcsolatos részletes tájékoztatási kötelezettségének rövid határidőn belül ő maga fog eleget tenni.

Szíves megértését és türelmét köszönöm!

Tisztelettel:

A masiniszta

Motoros macaságom története

Nem kell megijedni, nem egyedül pattantam nyeregbe. Továbbra sem tudok biciklizni, szép kis mutatvány lenne az. Arról van csupán szó, hogy T. egy évvel ezelőtt örök szerelembe esett a motorozással, így a kezdeti szemezős, udvarlós, egymást kitanulós időszak után a kötődés tartósnak bizonyult, egy éve elválaszthatatlan társak tehát T. és jelenleg egy királykék Honda CB500 típusú motorkerékpár. (T. csak az emberi kapcsolatok tekintetében híve a tartósságnak, gépek esetében nem.)

A nő szemszögéből a férfi motormániája a következőket jelenti:

• motoros képek, cikkek, videók nagy érdeklődéssel való megtekintése
• dicsőítő monológok végighallgatása motorok, motorozás, motoros túrák, motoros életstílus, szabadság,  hájvéjtuhell stb. témakörökben
• a motor melletti szinte minden egyes elhaladás alkalmával (értsd: házból kifelé jövet és házba befelé menet) a jármű pontos szemrevételezése, apró, amortizációs karcok megjelenésének aggodalmas tudomásul vétele
• a jármű vezetőjének elérhetetlensége (ergo betegre izgulom magam, mint pl. tavaly is, amikor röpke két órán keresztül vártam a balatonboglári kempingbejáratnál, mert az amúgy is késve indulása miatt sikerült dugóba keverednie, amelyről azonban én ugye nem értesültem, hiába gyarapítottam kb.34-re a nem fogadott hívásainak számát)
• empátia gyakorlása, miszerint milyen sok pénzt elvisz ez a "fránya" motor
• szerény személyem felkészítése, lelkesítése, presszionálása a leendő motoros utas, avagy a motoros maca (M.M.) szerepére.

Közel egy év után elérkezett az első alkalom, amikor ad hoc jelleggel egyszer csak azt mondta, most már felülhetek mögé. Nem vagyok az a bungee-jumping-olós típus, a kihalt úton is megvárom, hogy zöldre váltson a lámpa a zebránál, de a sok duruzsolás megtette azért a hatását, tanulmányoztam is már ezeregy cikket arról hogyan viselkedjen az utas, Máris barátnőm (szintén M.M. és szintén nem tud biciklizni) is ellátott hozzá méltó praktikus jó tanácsokkal, nem volt más hátra, mint előre, elindultunk Villány felé. Mondanom sem kell, a cikkek, tanácsok, instrukciók ellenére is elkezdtem ellent tartani, T. már az első lámpánál szentségelt, ficeregtem is oldalirányba, el is mondtam pár miatyánkot az út alatt. Amikor odaértünk én olyan kétségbeesett voltam, hogy némi pityergés után legszívesebben megnéztem volna a vonatmenetrendet, hogy visszafelé ne kelljen ezt még egyszer végigcsinálnom. Aztán megbeszéltük a hibákat, az első fél óra után értettem meg azt a sok írást, mert most már meg is tapasztaltam, el is követtem azokat a  hibákat, aztán következett néhány újabb instrukció,lenyugodtam és elindultunk hazafelé. Sokkal jobban ment, T. meg is dicsért a végén, eltűnőben volt a félelmem. 

Eltelt 2-3 hónap, és T. úgy gondolta, igazán megedződtem ezzel az egy alkalommal, irány Pécsről Balatonlellére! Az indulásunkat több szerencsétlen momentum is megelőzte (lelopták a tükröket, lemerült az aksi , töltés után sem akart elindulni, T. jó sokszor feltolta a lejtőn, én szaladgáltam utána és betoltam, stb.), de végül leküzdöttük az elemeket, és 30 fokban, jól beöltözve elindultunk hát. Azt éreztem, hogy nem megy rosszul, mégsem szűnt a halálfélelmem, elgémberedtek a tagjaim, már azt sem éreztem, hogy mit csinálok, a hátsó kapaszkodót úgy szorongattam, csoda, hogy nem maradt a kezemben, a sebességváltásokat, hajtűkanyarokat és körforgalmakat igen nehezen viseltem, a táj szép volt amúgy, meg a nap is sütött, szóval két óra múlva, ismét egy tucat miatyánk elmormolása után végre megérkeztünk Balatonlellére. Miután fröccsöntött műanyagbábuként "leestem" a motorról (alapesetben is muszáj mindig jól kinyújtanom a tagjaimat, itt meg konkrétan nem bírtam kiegyenesíteni a térdeimet), közöltem T.-vel, hogy én bizony többet nem motorozok. Ő meg nem értette, azt hitte, biztos élvezem, mert néhány kisebb hibát leszámítva tök jól ment, és elkeseredett, hogy nem fog belőlem M.M.-t faragni. 

A visszaúton már 35 fok volt, és biztos nem emiatt, de elillant belőlem a félelem. Már kevésbé téptem ki a kapaszkodót, kifejezetten élveztem a látványt, a napsütést (látványilag legalább is), sokkal jobban éreztem a kanyarokat, és a legutolsó, Pécs táblán belüli körforgalmat leszámítva én sem éreztem, hogy bénáznék (mondjuk az nagy bénázás volt, kikapcsolt az agyam, nem figyeltem a kanyarodásra, még jó, hogy T. ügyesokos). 

Szóval a folyamat tart, haladok az úton (szó szerint) és egyre kevésbé tűnik reménytelennek, hogy  M.M. legyek. :)

Not Tubi!

Figyelem! A következő poszt kifejező, szép magyar anyanyelvünk kifejező, szép magyar káromkodásait tartalmazza - tekintettel a témával összefüggő kétségbeesettségemre, felajzottságomra és labilis idegállapotomra.

Alfred Hitchkok "Madarak" című filmjévé vált az életem: a sírba visznek a kurvagalambok!  (A továbbiakban: KG.) Ittlétem óta (két és fél éve) hullámokban megjelentek ugyan, de szerencsére hamar elszoktak innen, hosszútávú bosszúságot nem okoztak. Apró, bevált házi praktikákkal el lehetett űzni őket: CD, lobogó kukászsákcsíkok, szélforgó.

Az utóbbi néhány hónapban azonban annyira ideszoktak (és nem tudom elképzelni, hogy miért vonzóbb most az erkélyem egy kurvagalamb számára, mint ezidáig), hogy egyszerűen nem tudom őket semmivel eltüntetni. Próbálkoztam ismét a felszabott kukászsákokkal, lobogó bisz-baszokkal, CD-vel, illetve akut megoldásként a függöny  hangos szitokszókkal kísért, idegrángásos cibálásával (és a galamb ugyan nem egy auditív típus, de a feszültséglevezetésre meg nekem van szükségem a hajhullásom, illetve megőszülésem megelőzése érdekében). Hajnalban nem tudok tőlük aludni (újabban füldugóval próbálkozom), nem merek az erkélyre kilépni, legfeljebb kinti cipővel, mert félek, hogy behordom a tetveiket a lakásba, sőt már a ruhaszárítót sem merem kitenni. (Még az erkélyajtót is félve hagyom nyitva, mert attól tartok, hogy egy óvatlan pillanatban egy KG betotyog a nappalimba.) Az idegösszeroppanás szélén állok - és ezt most nem hangzatos hangulatfokozásként mondom, hanem tényleg, komolyan, nem viccelek: nem bírom tovább! T. is tanúsíthatja (lásd: alvásos poszt). Meg valószínűleg a körülöttem lakó csendes, egyedül élő szomszédaim is, akik békés perceikben a mocskoskurvagalambozó dühkitöréseimet hallgatják. Meg Jenő barátnőm is, akinek a fülébe háromszor sikítottam bele a ma délutáni telefonbeszélgetésünk során.

Ázott KG az erkélyemen (Photo: T.)

Tehetetlenségemben brainstormingra invitáltam sorstársaimat, ismerőseimet, melynek eredményeképpen a következő galambűző praktikák születtek:

• Korlát feldrótozása. Ezt megvalósítottam, de a koncentrációs tábort idéző esztétikai élmény figyelmen kívül hagyásával sem vált be, ugyanis simán lehajlították a drótot (jó, mondjuk nem volt azért olyan erős). Valamint ezek az egyébként okos dögök (nem csak a tetveik, atkáik, betegségeik miatt szolgáltak rá a "repülő patkány elnevezésre", hanem a tanulékonyságuk miatt is) nem csak a korláton gubbasztanak, hanem a korlát alatt is bebújnak. Jó, hát gondoltam, nem szúrnak ki velem, eltorlaszoltam virágládákkal a korlát alját. De ezen a problémán is felülkerekedtek és már nem próbálkoznak felül, illetve alul. Nemes egyszerűséggel beszállnak az erkélyRE, és tovább cincálják immáron cérnavékonyságú idegeimet.
• Élő macska beszerzése. Azt mondják, garantáltan elűzi a dögöket. Kevésbé megvalósítható ötletnek tartom. 
• A macskára kontrázva Zs. kolléganőm Berci kutyájukat ajánlgatta, aki a kennelébe besétáló öngyilkosjelölt macskákkal végez egyetlen pillanat alatt. (Ezzel az a baj, hogy Berci kutya nem biztos, hogy elférne az erkélyen.)
• Ugyancsak Zs. ajánlotta a Szomszédjóskabácsijukat, aki a hátsó kertben előszeretettel lövöldözi légpuskával a madarakat - még olyankor is, amikor Zs. anyukája a kertet műveli. ("Jóska, itt vagyok ám!")
• Művarjú. Rendelés folyamatban. Ez az utolsó reménységem. Egy ismerősömnek már bevált, ódákat is olvastam róla az interneten, viszont ezidáig nem állt szándékomban négyezer forintot költeni a kurvagalambokra. Végső elkeseredettségemben viszont nem látok más kiutat. Mondjuk a fodrászcsaj mesélte, hogy egy ismerőse szintén művarjúval próbálkozott és a galambokat ugyan valóban elijesztette, ellenben a kezdeti időszakban az igazi varjúkat odavonzotta. Alternatív megoldásként E. kolléganőm egy kitömött sast ajánlgatott (ami egy kamikaze akció következtében a redőnyükbe csapódva halt szörnyet). Kerti madárijesztőként már tesztelték, bevált. Mondjuk akkor már inkább egy művarjú, mint egy óriási sas. (Sőt, mi van, ha a sas vonzaná a többi sast?!)

Bárkinek bármilyen más ötlete van, ossza meg mielőbb saját magam és a köz érdekében!

Egyúttal itt hívnám fel a köz figyelmét arra, hogy életkorra és beszámíthatóságra való tekintet nélkül rögvest eltöröm annak a kezét, aki galambot merészel etetni.

A galambok életem keresztje. 

Nem szabadulok tőlük. 

Itt ülök az ólacskámban és hosszasan elgondolkozom azon, 

hogy mi nekem a dolgom az életemben a galambokkal... 

Kikapcs

Beton, ház, zaj, autó, pláza, villog, fényes, dudál, piros, zöld, megáll, indul, beszól, intéz, nagy, szemét, csikk, tömeg, galamb, csöves, vas, firka, reklám, busz, jön, megy, nyüzsög, zizeg, inger, inger, inger. Singer. Bedarál.

Pad, föld, zöld, fa, tó, kert, csönd. Bámulok. Csönd. Ámulok.

------------------------------------------------------------

Info, kattint, facebook, bejelöl, csiripp, online, new tab, index, kattint, youtube, facebook, komment, link, lájk, levél, válasz, továbbküld, feltesz, megoszt, 9gag, lájk, hozzászól, fórum, google, letölt, feltölt, yotube, online, csatol, rákeres, cseveg, csetel, blogol, közzétesz, lájk, idővonal, üzenőfal, hozzászól, feljelentkezik, megküld, poszt, néz, hall, olvas. Readme.

Könyv, papírszag, képzelet, csönd. Belemélyedek. Belső idő.

-------------------------------------------------------------

Kész, új, újabb, legjobb, akciós, csak most, csak nekem, más, egyedi, becserélik, cetelem, megéri, prospektus, kupon, szomszédnak is, ingyen hitel, trend, márka, minőség, boldogság, örök élet. Ámen.

Festék, papír, anyag, fonal, gyöngy, szín, ötlet, forma, minta. A kezem, a gondolatom, a szívem.

 

Kinek milyen az evése, olyan a tevése

Nagyszüleim sokat hajtogatott bölcs mondata ez. Általában evés közben sütötték el, ha valaki lassan evett az asztalnál. Mert szerintük, aki gyorsan eszik, az gyorsan is dolgozik. Parasztemberek voltak. Nem volt helye úri nyammogásnak. Gyermekkoromban én voltam a leglassabb evő, most fordult a sorrend, én  végzek először, nagyszüleim a lassúak. Megöregedtek.

Mit, hogyan és mennyit eszel? 

Hagyományos ételeket, rántással, paprikával, zsírral? Vagy reformételeket, ápdétes kajákat? Kipróbálsz új recepteket? Vagy csak a régi, jól bevált menza-repertoárt futtatod? Esetleg folyton csak újítasz, és nincs egy bevált alap-recepttárad? 

Sokat eszel vagy keveset? Mennyiséget vagy minőséget? Zacskóból, dobozból, vagy szereted a díszes körítést? Van igényed arra, hogy főzz magadnak, vagy elég, amit más eléd rak?  És amit egy gyorsétterem eléd rak? Vagy jó lesz neked a sólet konzerv is, egymagadnak úgyse éri meg főzni? Ha benézel a hűtőbe, néhány árválkodó hozzávalóból is remek fogást dobsz össze, vagy a roskadozó polcok láttán is bosszankodsz, hogy nincs itthon semmi? Csak anya főztjét szereted?

Van igényed arra, hogy egészségesen és változatosan egyél? Vagy csak a kifogást keresed, hogy drága, macerás, nincs rá időd? 

Habzsolod az ételt, vagy alaposan megrágsz minden falatot? Válogatós vagy? Otthagyod az ételt a tányérodon, vagy indig mindent illedelmesen megeszel? Mindent bevesz a gyomrod?

Örömödet leled az evésben, esetleg az egyetlen örömödet, vagy már enni sincs kedved...?

Társaságban eszel, vagy magányosan? A családoddal van legalább naponta egy közös étkezésetek? A fogások között megvárjátok egymást?

Kinek milyen az evése, olyan a  tevése. 

Tessék önvizsgálni.

Sweet Dreams

Avagy egy szösszenet a hétköznapokból - mindenféle különösebb végkifejlet nélkül.

T. nagyon szeret aludni, szerintem napokat képes lenne végigdurmolni, ha lehetne. De nem lehet, mert állandó éjszakás és hétvégés műszakokat nyom szegényem, így mormota mivoltának megélése külső tényezők által gátolt. Mégis igen rossz alvó, mert minden apró neszre felébred, úgymint :

• séróbelövés céljából történő állandó reggeli hajszárítás (sajnos a hajam reggeli állapota nem követi az aktuális trendet)
• folyton dudorászó, hevesen telefonáló, szomszéd szobában fiókot jó nagy lendülettel betoló lakótárs
• szundin felejtett ébresztő, miközben én már a Wc-n csücsülök (rosszabbik verzióban: néhány friss rigópajtás és/vagy családtag hajnali telefonhívása)
• kurvagalambok idegbajos elhessegetése a függöny hirtelen mozdulatokkal való oda-vissza cibálása által (ezt a műveletet én hajtom végre önkívületi állapotban)
• éjjel álmatlanságban szenvedő és csöndben fejben kattogó, ámbár teljesen mozdulatlanul fekvő jómagam (Durván összecsatlakoztak az idegpályáink, mi? Mindenesetre én ezt igen komoly szerelmi vallomásnak veszem.)
• valamint álmában nyikorgó, nyöszörgő szerény személyem.

Nos, ez utóbbi eset volt, amit zokon vettem kissé. Az előzőeket ugyanis T. meglehetősen jól viseli, picit zsörtölődik csak miattuk, de a nyöszörgésem esetében kifejezetten genyó volt. Úgy alakult, hogy több napja nem volt alkalmam rendesen kialudni magamat (6 órának már örültem), meg úgy ánblokk nagyon kimerült voltam, plusz éjjel nagy vihar volt, iszonyúan fújt a szél, dörgött, villámlott, én viszont végre időben ágyba kerültem és -mint ahogy a kisbabák tudják élvezni- álomba szenderültem. Emlékszem az érzésre, hogy jól esik aludni, amikor is T. dünnyögésére ébredek: "nem igaz, hagyd már abba!". Nem értettem, mi a baja, rugdosom tán, vagy mi van. "Egyfolytában nyöszörögsz, nem lehet tőled aludni!" Meg voltam győződve róla, hogy hallucinál, mert én ugyan nem nyöszörgök, nem nyikorgok. Kezdtem megint elaludni, amikor megint rám rivall: "tessék, megint ezt csinálod!" Ez így ment egy darabig: szenderedek, morgok, T. pedig felpuffog. "Ezt te direkt csinálod!" 

(Inverz illusztráció.)

Na, itt volt az a pont, amikor azt gondoltam, hogy 1.) elmehet melegebb éghajlatra, és hogy 2.) nem fogom én itt a jó kis éjszakámat a morgása kárára feláldozni. Fogtam magamat, az ágyneműmet, meg egy polifoamot és átcuccoltam a másik szobába (épp üres volt, ágy pedig van benne, de az túl intim, nem fekszek bele "más" ágyába). T. persze próbált marasztalni ("átnemenjél!"), de már késő volt, túlságosan besértődtem azon, hogy szándékosnak feltételezi a nyöszörgésemet (mintha az éjszaka közepén nem tudnék ennél jobb mókát kitalálni magamnak). Nem mellesleg pedig ALUDNI AKARTAM! (És T. is.) Szóval mindkettőnk ágynyugalma érdekében bevackoltam magam a polifoamra, kinyitottam az ablakot, hogy legyen jó hideg (abban lehet igazán aludni, de persze ez is egy örök vitatéma) és aludtam, aludtam, aludtam és csak aludtam... és reggelre kipihenten ébredtem. (És T. is.)

Bizony, ilyen is van. Így kerek a világ. Meg egy kapcsolat. Szép dolog a szerelem. :)

Húsvét hétfő - forgatókönyv

1. Az áldozattá válás helyszínének egyeztetése: a táncegyüttes mely -lehetőleg kertes házzal rendelkező- tagja vállalja a leendő kis ázott ürgelányok és a komisz, vederbirtokos fiúcskák vendégül látását. (Így egyszerűsítjük le azt a logisztikai problémát, miszerint hogyan házaljanak végig kb. 50 lányt egy délelőtt alatt a fiaink.)
2. Locsolós túrabatyunk összekészítése: megfelelő mennyiségű étel- és italmuníció, locsolós ruha ("a lehető legkevesebb réteg ázzon el" elv alapján lenge, akár mosásra szánt ruha és papucs), és minimum egy garnitúra váltó ruha (mindenből, azaz mindenből: tehát bugyi, zokni is).
3. Megérkezés a hamarosan bekövetkező tett helyszínére, a háziak üdvözlése, a ház és a benne rejlő apró kedvességek (pl. gyermekkori képek) megcsodálása, az étel- és italkínálat letesztelése, receptcserék, pletykák közzététele.
4. Intenzív várakozás a sorsunk beteljesedésére (bár akár világvége is lehetne, biztos helyen együtt vagyunk, rendelkezünk egy heti hideg élelemmel, nincs semmi félnivalónk). 
5. A fiúk érkezésének kifülelése, igénytelen locsolós szerkó felöltése.
6. A TÖRÉNÉS! Tágas udvarban/ utcán: menekülés imitálása sikoltozással egybekötve. Amennyiben szűk udvar jutott osztályrészül: sorfal, illetve kupac formáció felvétele után a cél beteljesülésének kivárása. (Némi meglepődés és tiltakozás ebben az esetben is szükséges.)
7. A végső kegyelemdöfés: rákontrázás - százforintos locsoló kölnivel. A hajunkra.
8. A frissesség és termékenység újdonsült, üdítő érzésének mély átélése. (Az élményt remegés és vacogás tompíthatja.)
9.  Átöltözés - új öltözködési rekordidőnk felállítása.
10. Frissen mosottan (ha-ha) levonulás türelmetlen elkövetőinkhez. (Biztos, ami biztos alapon célszerű előre közölni, hogy nincs több váltás ruhánk.)
11. Móka és kacagás: eszem-iszom, dínom-dánom.
12. Fiaink útra bocsájtása, a romok eltakarítása, kötelezően a maradék süti elcsomagolása, a lehetőség megköszönése a háziaknak, könnyes búcsú.

Jövőre, veletek, ugyanígy! :)

Dicsőítő poszt - Márisnak

Egyszerűen muszáj neki egy ilyet írni. Mert ő mindig ott van, amikor kell. Mindig okosat mond, amikor kell. De ha nem kell, még akkor is. Ő már csak ilyen, nem tehet róla. Ő az arany középút, a józan paraszti ész, a megtestesült bölcsesség, praktikusság, gyakorlatiasság. A koncertrejárós, roséborozós, jókatshoppingolós. Ő az "egyszeri nő lassúságú, stréber állat (ex)leöweysta".

Soha nem sok, mégsem tudok betelni vele. 

Pont jó. Hogy van.

Életem receptje

Avagy egy újabb gasztronómiai párhuzam

Mielőtt e magasröptű eszmefuttatásba belekezdenék, felvezetésképp következzen a kamaszkoromban nyitott, kockás receptes füzetemből (tegye fel a kezét, akinek nincs ilyen) egy korai bejegyzés. Szó szerint idézem.

Zöldbabfőzelék:

kb. 1/2 kg zöldbab, 1 fej hagyma (közepes), só, 2 e.k. liszt, olaj, 2 db babérlevél, ecet (20%-os, max. 2 e.k.), fél pohár tejföl.

Kis lábosban a zöldbabot megfőzzük (sóval, babérlevéllel) puhára (20-30 perc, ha fagyos) (félig van vízzel -megj:mármint a lábos). Közben megcsináljuk a rántást (picike lábosban). 1 fej hagymát kevés olajon (1/2-1 dl) (kevés só is kell bele) puhára főzzük. (Elosztó legyen alatta!) Ha puha, 2 csapott e.k. lisztet beleteszünk és azzal is főzzük (kb.3 percig). Ha kész, félrerakjuk kihűlni. Ha a bab megfőtt, belekeverjük a rántást (még híg) és főzzük pár percig. Amikor kész, teszünk bele ecetet és tejfölt. Mindkettőt takarékon.

Na, hát ez így 12 év távlatából elég hülyén hangzik. Ezt akkor jegyzetelem le, amikor még egyáltalán nem tudtam főzni (pudingon kívül) semmit sem, de feltámadt a lelkesedésem (és a szégyenérzetem), hogy 15 évesen már igazán illik szert tenni bizonyos gasztronómiai alapokra. Hogy kielégítsem tudásszomjamat, odatelepedtem Anyu mellé a konyhába és precízen nekiálltam jegyzetelni ezt a rémesen bonyolult, francia mesterfogással felérő, úgy egyébként 20 perces folyamatot. Kérdeztem, ez mi, abból mennyit, hát csak úgy érzésre, látni fogod, kóstold meg... De én ezzel akkor és ott nem tudtam mit kezdeni, követeltem, hogy patikamérleggel mérje le nekem a mennyiségeket és stopperórával az időtartamokat (századmásodperc pontossággal). Csoda, hogy a zöldbabszemeket nem számoltattam meg vele egyesével. Az agyára mentem ezzel, amit ma már teljesen megértek, hiszen most már, főzni tudó házileányként még annyira sem tudnám lebontani ezt a folyamatot.  (Most úgy írnám  le ezt a receptet, hogy főzd meg a zöldbabot és habard be.) Én is már úgy főzök, mint az Anyám, meg a Nagyanyám, hogy hát mittudomén, úgy érzésre, kóstolgatom, elég-e, kell-e még bele... És attól még persze előfordul, hogy a 86. adag egyszercsak nem sikerül. Pedig ugyanúgy csináltam mindent és mégsem. De hát van ilyen. Azt ráfogjuk a sorsra.

Egy nehezebb időszakomat élem, nem is szállt meg az ihlet mostanság a blogírást illetően. Ezért a nem túl gyakori bejegyzések.

Gyakran felmerül bennem a kérdés, fiatal felnőttkori fejlődési krízisem lehető legalján (és remélem, hogy innen már nincs lejjebb): Hova tovább? Ki vagyok én? Mit csináljak? Követelem Életem Receptjét! Ki, mit, mikor, mennyit, hova, kivel? (Jó, oké, a Ki?-re a válasz én vagyok, ez még megy, de a többi?) Amíg nincs meg a tökéletes sokcsillagos, pozitívan kommentelt recept a mindmegettén vagy a nosalty-n, addig én bizony nem is állok neki ételem (ill. életem) elkészítésének! Nekem biztos, tökéletes, élethosszig tartó garanciával ellátott útmutatásra van szükségem. Valaki márpedig mondja meg! Különben el fogom rontani... és...

Na, az a helyzet, hogy hiába guglizom, ezt a receptet nem találom. Azt hiszem, hasonlóan leszek ezzel, mint a zöldbabbal...

A férfi vadászik (iPadre)

Tudjátok mi ezerszer elszántabb és eszeveszettebb egy Galomour-napozó nőnél? Az iPad vásárló férfi! Szavakkal leírhatatlan, megkísérelni is felesleges. Beszéljen helyettem a video. (kb.1:30-ig)

(Természetesen T. is ott volt. Két órát állt sorba. Nincs több hozzáfűznivalóm.)

Kedves Férfiak! Ezek után egy szót se!

Hét év szerencsétlenség...

... vár rám, ugyanis a mai napomat sikeresen egy kis tükör (amivel a sérómat csekkolom hátulról a nagy tükörben) összetörésével kezdtem. Nincs is ennél lelkesítőbb napindítás egy amúgy sem túl jó időszakomban (lásd: előző bejegyzés). Gyorsan le is pergett előttem néhány lehetséges szörnyűség, ami történhet velem az elkövetkezendő hét évben, elsirattam hát hamvában holt fiatalságomat és kolbászbólkerítésemet és egész elhibázandó életemet.

A trauma még friss volt, az idő viszont szaladt, mint minden rendes reggelen, mélyebb feldolgozásra nem volt lehetőség. Elindultam hát dolgozni, ami esetemben két lehetséges módon tud zajlani. Közel lakom a munkahelyemhez, így ha az útba eső buszmegállóba odaérkezésemkor éppen begördül egy fénysebességgel száguldó, még a menetrend szerintinél is sokkal sűrűbben közlekedő busz, akkor felszállok rá, ha meg nem, akkor negyed óra óra alatt közvetlen járatú lábbusszal jutok el a munkahelyemre.

Nos, a mai napon az első eset történt, felszálltam hát a buszra két megálló kedvéért. Éppen leszállni készültem, amikor is elém toppant egy ellenőr (kalauz nélküli??): "jegyeket, bérleteket!" És ugyanebben a pillanatban pavlovi reflex-szerűen két gondolat villant át az agyamon: 1. "basszamegmahatodikavan", 2. "basszamegnemcseréltemkiabérletemet". (Magyarázó megjegyzés: nekem a munkáltatóm veszi a bérletemet -munkaeszköz- odaadják a borítékot, kiveszem, aláírom, a régi bérlet leadom. Aprócska  információ még rólam, hogy én iszonyatosan trehány vagyok, papírfóbiában szenvedek, elhárító mechanizmusként így mindenféle papírt elkeverek, elfelejtek, elrontok, stb., vagyis a munkahelyemen, a fiókban csücsült a friss és ropogós bérletem, nem pedig nálam, az agyontixózott műanyagtokjában). Miután elmagyaráztam lúzerságomat az (egyébként tényleg nagyon udvarias és emberséges) ellenőr kollégának, készségesen elmagyarázta a teendőt (érvényes bérletecskét egy héten belül bemutatni az irodán, majd ezer forintocskát hanyagságom zálogaként kifizetni), elkérte az adataimat, és csatolta a a büntipapíromhoz a régi lejárt bérletemet. Felajzottan bemasíroztam a munkahelyemre, gyorsan felvettem az új, immáron érvényes bérletemet, majd ezután szembesültem lúzerságom második következményével, miszerint én lányos zavaromban ugye odaadtam a régi bérletemet, amit nekem meg a munkahelyemen le kell adni... (Telefon,  igen megvan az, persze visszakapom, ha igényt tartok rá, amikor bemutatom az újat...)

Szóval alapvetően nem tartom magam babonásnak, de mivel a tükör összetörését követően fél órán belül már ennyi negatív hatás ért, bele sem merek gondolni, mi vár rám az elkövetkezendő hét évben...

(Távgyógyító, közreműködésem nélkül történő rontáslevételt szívesen fogadok.)

Wanted

Eltűntem. Aki megtalál, sürgősen értesítsen!

A megtalálónak jutalom jár!

"Hová tűnnek a kiradírozott szavak?"

Mozdulj!

Menthetetlenül rajongója lettem Rubint Rékának. Kezdetben idegtépő -szinte már pornófilmbe illő- felkiáltásai (Ez az! Gyere még! Picit! Most ne állj meg!) lelkesítenek most engem is. Már nem akarom levenni róla a hangot (a gyakorlatai hatékonyságát sosem vontam kétségbe), kifejezetten szórakoztatnak a stand-uposok megélhetését biztosító mondatai. Sőt, ő maga is merít a stand-upból, amikor Bödőcs Tibi híres  "Gyere-gyere! Állj! Gyere! Állj!" gegjével festi alá az utált fekvőtámaszt. Ez az a kategória, amikor annyira bolond valaki, hogy nem lehet nem szeretni. Eltereli a figyelmemet a fájdalmas, "narancsliget-gyilkos" gyakorlatokról, sőt élvezhetővé teszi mindezt, energiabombája bennem robban. Facebook oldalán átlag ezren lájkolják almás telefonjáról posztolt, edzős önfotóit, ezzel buzdít (engem is) rendszeres mozgásra. Boldog, szép, kiegyensúlyozott családanya képét képviseli a nyilvánosság felé. Végre valami követhető, kézzel fogható, teljesíthető pozitív példát kapunk. És ha a róla élő képnek csak a negyede is igaz (mert jajj, de kínozza ő a gyerekeit, persze, hogy jól néz ki, hiszen neki ez a munkája, stb.), nem baj, akkor is jól jártunk. Mert rászánjuk azt az egy órát, mert jobban nézünk ki, mert jobban érezzük magunkat a bőrünkben, és mert "kemények vagyunk, mint a fagyott kutyaláb".

Persze ízlések és pofonok különbözőek. Ha visszafogottabb, békésebb buzdításra vágysz, maradj Béres Alexandránál (a négy fal közötti tornapályafutásomat vele kezdtem), ő is nagyon jó, meg persze a két fitnesz nagyasszonyon kívül bárki más dvd-jére, vagy akár a saját kedved szerint is mozoghatsz. 

 Hiszen azt tudjuk, hogy a magyar lányok a legszebbek (külföldi utazásaim alkalmával ez az állítás  abszolúte megerősítést nyert), de legyenek azok a nők és asszonyok is (mert 30 után a helyzet sajnos reciprok módon megfordul). 

A lényeg, hogy mozdulj, mintha élnél, ember!!! Rékával vagy nélküle, de mindenképpen előre!

Gasztrobarbár

T. egy gasztrobarbár. Ketchuppal, mustárral, majonézzel képes enni a legjobban fűszerezett ételeket is. Javíthatatlan.

Néha alkot. (Évente háromszor.) Egészen ízleteseket.  Nagy lelkesedéssel. (Ha asszisztálok hozzá, az a baj - egyedülakarom, neoktasski -, ha eltűnök, gyereide-eztmosthogycsináljam.) Szeretem, ha különleges reggelivel fogad, mert megérdemlem. Mégsem túr ki a  konyhából, mert azt is megérdemlem. Női sors. Na, meg az örökös mosogatás is. 

Nővadító módszer. Lenyűgöz - ez a hobbija. 

Néha meg akciós húsgombócot eszünk az Ikeában. De hátha egyszer azt is olyan jól készíti!

Kincskeresés a jégkorszakban

Nem történelem lecke. Megtörtént eset. Szinte minden nő átélte már ezt a horrorisztikus jelenetet. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek!

Farkasordító hideg volt odakint, a tél utolsó hónapjában beköszöntött a zimankó, a sok réteg ruhától úgy mozogtam, mint egy begipszelt robot. El is határoztam, hogy bármi áron elérem tánc után a 9 órás kettes buszt (ami olyankor már csak félóránként jár), hogy ne kelljen Szibériát gyalog átszelnem hazáig. (Amúgy szívesen koptatom a lábaimat, csak nem mínusz tizensok fokban.) Közeledett a táncpróba vége, árgus szemekkel lestem az órát, el ne késsek (notórikus késő vagyok sajnos). A Művészeti Vezető közérdekű információk/ színes apró rovata is épp abban az utolsó lehetséges pillanatban ért véget, amikor kiviharzani készültem a teremből. Szóval nagy sietve nekiindultam, elcsíptem útközben egy másik siető Táncos Pajtáslányt, együtt loholtunk tovább, hogy megússzuk a fagyhalált. Épp megvitattuk, mennyire utáljuk ezt a hideget és legyen már nyár, amikor is egy óvatlan pillanatban, amikor a sapkámat a fülemre cibáltam vissza, a kesztyűm beleakadt a Kedvenc Fülbevalómba, amit azzal a lendülettel ki is rántottam a fülemből és tovatűnt az éjsötét parkoló aszfaltján. Megállt bennem az ütő, lepergett előttem az életem. Ez az az érzés, amit már biztosan minden lány átélt legalább egyszer életében, ez az az érzés, amit nem kívánok a legharagosabb nőtársamnak sem: "Elhagytam a kedvenc fél pár fülbevalómat!" (Amit az én Cseresznyéslány Kinga barátnőmtől kaptam, és ami tényleg a legkihasználtabb ékszerem, amióta megvan, a többit szinte nem is hordom.) 

A tragédia tárgya

Kétségbe esetten, ingerülten fürkésztem a kivilágítatlan, teli parkolót, de nem láttam semmit. Tehetetlenségemben egyre csak azt kántáltam, hogy b*zdmeg-b*zdmeg-b*zdmeg. (Még mielőtt valaki beszól, tudom, hogy ezt a kötőszót "sz"-szel írják.) Táncos Pajtáslány rögtön mély empátiával viseltetett sanyarú sorsom iránt, mobiljával igyekezett kivilágítani a terepet. Én is előkaptam a mobilom, bénázgattam vele, közben tovább fákkoltam, de így is csak a sötétben tapogatóztunk - szó szerint. (Eszembe jutott, hogy de jól jönne most T. ex-telefonja, amin tök jó kis zseblámpa funkció van.) A helyzet kilátástalannak tűnt, mintha egy tűt keresnénk a szénakazalban. Elkapott a lelkiismeret furdalás, hogy szegény Pajtáslány itt tököl velem, mikor ő is menne mielőbb a busszal, a végén még lekési  miattam és jégszobrunk fogja megörökíteni az utókor számára Kinga zsenialitását. (Az lenne a címünk, hogy a "Rózsakeresők".) Közben szintén a fagy elől menekülő Táncos Pajtásfiú is belénk botlott és jólneveltségéből fakadóan rögtön segítségére sietett a két Sherlock-nak. Együtt folytattuk tovább a nyomozást, kitartóan, görnyedve bóklásztunk fel-alá. Az ég küldte őt oda, ugyanis a az ő telefonja tudott zseblámpázni, csak úgy cikázott és akkor egyszer csak  felcsillant a fény az alagút végén: meglett a fél pár rózsás fülim! Halleluja! Örömmámoromba viszont belepöfékelt a kettes, ugyanebben a pillanatban láttam meg ugyanis a buszt; azt a buszt, melyre mindhárman siettünk. Én megpróbálkoztam egy utolsó kétségbeesett sprinttel, várt is a jármű több másodpercen keresztül, jajj, mondom, hát a sofőr is emberből van egy ilyen zord téli éjszakán, milyen rendes, hogy megvár, majd amikor már a busz második ajtajánál voltam, fölényesen kigördült az öbölből. Hát nem hittem el, komolyan! Ezúttal dühös "b*zdmeg" kántálásba kezdtem. (Úgy látszik a kedves sofőrből kifagyott a jóindulat és kárörömmel fűti magát a fagyos éjszakákon.) Hárman késtük le a buszt a fülbevalóm miatt. (Mert a Kinga fülije az ilyen, az tömegeket mozgat meg a jó ügy érdekében.) 

Hűséges, odaadó kincskeresőimet jelképesen megjutalmaztam egy-egy apró csokival (az igazi segítségük felbecsülhetetlen), ők vártak egy nemkettes buszt, én meg inkább gyalog hazaindultam, mert még mindig több értelme van haladás közben vacogni és talán egyszer hazaérni, mint fél órára odafagyni a megállóba. De sebaj, én boldogan dacoltam a tundrával, zsebemben a meglelt kincsemmel, lelkemet újra elárasztó nyugalommal. És most már azt is megtapasztaltam, milyen az, amikor szó szerint arcomra fagy a mosoly. 

Sajnos nem minden ilyen történet végződik "happy end"-del, de itt a példa, hogy ne adjátok fel, mindig van remény! Csak kitartás, segítség, emberi jóindulat, áldozatkészség és egy zseblámpás mobil kell hozzá.

A virággyilkos ajánlata

Kép forrása: http://fineartamerica.com/

"Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet." - szól a közismert mondás. Nos, ööö, ez alapján úgy tűnik, én rossz ember vagyok. Nem tudom, hol előírás az a nők számára, hogy fanatikus virágrajongók legyenek. Mert ez is beletartozik ugye a nő-sztereotípiába, hogy a nő az bizony mos, főz, takarít, csinos, fitt, határozott, szellemes, kiegyensúlyozott és természetesen odavan a virágokért. Mármint félreértés ne essék, nincs énnekem semmi bajom a virágokkal, de valahogy nem köt le az, hogy beszélgessek a szobanövényekkel, innen oda, majd onnan ide hurcolásszam őket, azt lessem mennyit eszik a drága, illetve éppen milyen totál lehetetlen helyre kívánkozna fényigénye szerint települni. Tisztelem, becsülöm azon nőtársaimat, akik erre képesek, de én nem vagyok ez a típus. Emiatt rendre kinyírom a (főként ajándékba kapott) virágokat. Nem szándékos, meg örülök is nekik, amikor megkapom őket, de én képtelen vagyok erre a kényszeres női macerálásra.

Kép forrása: http://www.ambius.co.uk/

Van azonban egy olyan csodálatos szobanövény, amit a magamfajta sorvadó lelkű, elfajzott nőknek találtak ki, ez pedig nem más, mint a zamioculcas! (Ahogy a kollégáimmal elneveztük: "nebasztassvirág".) Ez egy csodálatos, önálló, felnőtt lelkületű növény, nem akaszkodik erőszakosan a gazdájára, minden körülmények között feltalálja magát, sőt, megkockáztatom, hogy mazochista. Kifejezetten szereti, ha nem öntözöd, ha nem kap fényt, ha nem ülteted át. Csak hagyd békén és ő ezt fogja meghálálni. Lehetetlenség tönkretenni, még nekem sem sikerült, pedig sajnos nyírom ki sorra a virágaimat, csak a legstrapabíróbbak maradhatnak. (Illetve két ismerősömnek mondjuk sikerült eltenni láb alól a zamioculcas-át, de pontosan az agyonabajgatással.) 

Szóval a hozzám hasonló virág-sorozatgyilkosoknak szeretettel ajánlom a zamioculcast! Olcsó, mindenhol kapható (én a teszkóban vettem), mindemellett nagyon dekoratív jószág. Ez az első virágom, amit igazán szeretek. Mert nem holmi kényes úri kisasszony, hanem inkább amolyan tartással rendelkező, talpraesett, önálló modern teremtmény! Éljen soká a zamioculcas!

Dicsőítő poszt - az ischlernek

A kép forrása: http://letthemeatcakeshesaid.blogspot.com

(mert még mindig rossz a fényképezőgépem)

A gimnázium büféjében kezdődött minden. Ha ki akartam szakadni pár percre az időből, ha szomorú voltam, ha izgultam egy dolgozat miatt, vagy éppen rosszul sikerült egy előző, vagy csak úgy, ha azt éreztem, megérdemlek egy kis kényeztetést, mindig hozzá fordultam. Ha csak rágondoltam, gyarló, földi boldogság öntötte el a lelkecskémet, kellett, szükségem volt rá, a rabja lettem. Mint egy dohányos, úgy vágytam rá, hogy meglegyen a napi adagom. A betevőm. Az ischlerem. 

Ahogy ettem kedvenc desszertem, elfelejtettem minden bajomat, elszállt a stressz, elöntött az endorfin. Olyan volt ez számomra, mint egy nyugtató, szorongásoldó és hangulatjavító keveréke, csak finomabb és mellékhatások nélkül. Bár az előbb említettek közül szerencsére egyikre sem szorultam eddig, tehát nem tudom megítélni, hogy milyen az ízük. Mondjuk mégiscsak van azért mellékhatása kedvenc süteményemnek, mert egyrészt ez is függőséget okoz (lsd: én), másrészt pedig sajnos nem túl update-es  és súlygyarapodást okoz. De esetében erre a reakcióm az, hogy (síp) lesz*rom (síp)! 

Állítólag I. Ferenc József császár kedvelt süteménye volt ez, amelyet neki készítettek először Bad Ischl-ben, és amit mindig szívesen fogyasztott ottjártakor. Nos, én Ischl-ben még nem fogyasztottam ischlert (fú,  az azt hiszem, olyan lenne számomra, mint egy zarándokút, visszatérés a "szent földre"), de leteszteltem már sok cukrászdát és kisboltot. Gondban is voltam a gimis büfé tökéletes ischlere után, honnan is szerezzem be a megfelelő minőségű árut. Búcsúként a barátnőimtől a ballagás előtti 18. születésnapomra egy rakat ischlert kaptam (*könnycseppetelmorzsol*). Főiskola alatt a kollégium melletti Prím cukrászda remeke "vitte a prímet" (jajjdeviccesvagyok, de amúgy tényleg simán lepipálta a nevesebb Zsitvayt). Aztán most a munkahelyemen gyakorlatilag a bőség zavarában szenvedek ischler-lelőhelyt illetően: kisbolt, grappa, aranycipó, piacos cukrászda. Gyakorlatilag nem maradhatok ischler nélkül, ha szükségem van rá. A hatása sem változott persze, ugyanúgy felszabadulnak a  boldogsághormonjaim, amint beleharapok az első falatba. De sajnos egyik sem olyan, mint a gimis büfé ischlere. Puha, omlós, tojás nélküli verziójú tészta, piros lekvár, bőséges csokiréteg... Nem túl komplikált, mégis a most kaphatóknál valami hibádzik... (Általában a száraz tészta, vagy a kispórolt lekvár a bűnös, esetleg tojásos a tészta.)

Aztán most karácsonykor (és a fene se tudja, miért nem tettem így korábban) elkészítettem életem első ischlerét! Utánanéztem sok receptnek, de tulajdonképpen az alaprecept mellett döntöttem ("x" dkg cukor, "2x" dkg margarin, "3x" dkg liszt, némi darált dióval) és jól tettem. Barack és meggy lekvárral töltöttem (mindenki örömére, ebben ugyanis nincs igazság, döntetlen lett a közvélemény-kutatásom eredménye kettejük versenyében). És jelentem: tö-ké-le-tes lett! Komolyan mondom, hogy alig bírtam összekanalazni a lelkemet, úgy olvadoztam két tálca tökéletes ischler látványától. (Jó, csak annyi, hogy a külseje azért az nem volt annyira tökéletes, de nem is nézegetni akartam, hanem megenni.) Gyorsan el is fogyott, nagy sikert aratott mindenhol.

Elköteleződésem irányában örök és megmásíthatatlan! Néha flörtölök egy-egy mignon-nal, de akkor is ő marad az igazi!

És tényleg, annyiszor sóvárgunk dolgok után, pedig csak egyszerűen neki kéne állni és megcsinálni. Nem nehéz, nincs benne semmi misztikus. Egyszerű és nagyszerű. Jó, kicsit időigényes, de hát valamit valamiért!

Most is elkészült egy nagy adag, már csak a csokimázat várják türelmetlenül a kis drágáim. :)

Ritörn!

Ezennel visszatérek, nem menekültök!

Eltűnésem oka az volt, hogy vizsgázgattam, és bár be kell vallanom, hogy a nagy magyar egyetemista hozzáállást hoztam én is, vagyis nem nagyon erőltettem agyon magamat, azért némiképp mégiscsak rabolta az időmet és a maradék gondolataimat ez a fránya vizsgaidőszak, így nem nagyon maradt időm átlagon aluli és felüli perceimet megosztani veletek. 

Meg kell jegyeznem, hogy amúgy a karácsonyt a lehető legrosszabb időpontban ünnepeljük. Év vége, hajtás, műsor, szabadság, és aki ráadásul olyan balfék, mint én, hogy azt se tudja milyen indokból képes egy társadalmilag agyonbecsült és túlfizetett szakmán belül továbbképezni magát papírügyileg, annak bizony vizsgaidőszak is bővíti advent megbékélős, lenyugodós, befelé fordulós időszakát. Utolsó pillanatokban lelkes ajándékkészítés, saját kezűleg, mert akármilyen fáradt is az ember, hogy néz már az ki, hogy összeveszek valami vackot a szeretteimnek. 

 (Zárójeles gyors sztori: T.-nek egy nagy plakátot készítettem, amire mindenféle olyan képeket ragasztottam, ami hozzá valamilyen módon kapcsolódik. Ennek az utolsó pillanatban sikerült nekiállnom ugye, karácsony előtt egy héttel pedzegettük a témát, hogy kinek hogyan áll a karácsonyi ajándéka. T. mondja, hogy neki már csak ragasztania kell. Jé, mondom, nekem is. Komolyan mondom, még az is megfordult a fejemben, hogy ő is valami hasonlót csinál. Karácsony napján, útban feléjük megemlítette, hogy még ragasztania kell az ajándékomat. Mondom, itt tartottál ám egy hete is. Erre kb. 8x15 cm-es papírdarabot kellett felragasztania egy kartonlapra, amit 2 perc leforgása alatt sikerült is végrehajtania. Ragasztott, na! :) )

Na, szóval  ez a karácsony rémesen rossz időpontban van és nem tudom, hogy van-e valaki is, aki erre normálisan, békésen, szépen beütemezetten fel tud készülni.

Rövid karácsonyi kitérő után persze várt még egy pár vizsga. Sikerült ráéreznem a  levelezős tanulási módszer lényegére, ami a következőkből tevődik össze:

1. Jó esetben van egy alap elméleti tudás az első diplomából.

2. Van egy gyakorlati tudás, munkatapasztalat.

3. Az ember lánya szorgalmas és bejár órára (szabadság és ütemezett, lelkes véradás terhére), beül az első padba és demonstrálja, hogy ő nagyon lelkes hallgató.

4. Némineműleg tanul azért lopva esténként.

5. A fentiek összedolgozása és élénk képzelőereje segítségével kreatívan megoldja a vizsgákat és a házi dolgozatokat. Olyannyira kreatívan, hogy ennyi erővel akár regényt is írhatna!

De most már végeztem mindennel, lassan visszatöltődnek a fejembe a gondolatok, ötletek, telítődök eseményekkel, amiket majd jól megosztok veletek.

Úgyhogy hello 2012!