A páva és a megesett táncos esete

Az van, hogy fél év nemnéptáncolás után fenemód rám tört a folklórhiány. Eddig is volt persze egy egészséges hiányérzetem, néha (sokszor) magamban fejben-táncolok, de most novemberre kiteljesedett az űr. Oka volt ennek többek között a Fölszállott a Páva című tévéműsor, ami mellett és ellen is lehetett érvelni, de tény, hogy valóban tartalmasabb szombat esti elfoglaltságot jelentett az X-faktornál - értsd: tömény két óra műsoridő, tartalmas produkciókkal, ismeretterjesztő értékelésekkel (jómagam is rengeteg új hasznos információt hallottam). A döntőt is 600 ezren nézték, ami azért elég jó aránynak számít.  A verseny hangulata, a kulisszák mögötti jelenetek teljes mértékben valósak: jó hangulat, éneklés, stb. Visszaidézték a régi szép időket. Jó, tudom, hogy most elég nosztalgikus vagyok, de ez van, itt Zombieland-ben ki vagyok szomjazva mindenre, ami emberi, ami közvetlen, ami érték, amihez közöm van. Mindenképpen üdvözlendő kezdeményezésnek tartom a Fölszállott a páva című műsort. És igen, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a műsor sem mentes a sógor-koma-jóbarát alapú döntésektől. Ismerem valamelyest ezt a szférát a belső oldaláról is. Mindez azonban nézőként nem érdekelt, egyszerűen örültem egy értelmes, tartalmas, színvonalas műsornak.

Sokan kérdezgetik, nem kezdek-e el újra táncolni, Budapesten is vannak táncegyüttesek. Nos, a válaszom röviden: nem. Hosszabban pedig ez. Nincs olyan együttes, ami úgy igazán tetszene, aminek a szellemisége, arculata megragadna, ahova tartozni szeretnék. A néptánc és a népi kultúra szintén nem múmia, "nem vitrinbe való", nem szeretem tehát a műparasztkodást sem. Imádom ellenben a táncszínházat, az autentikus és az új hullám nyitott kapcsolatát. Sajnos itt azonban ez igen kevés együttesnél van jelen, ott is csak említésképpen, "csinálunk Zalára egy kamaraszámot" mértékben. Kicsit úgy vagyok ezzel, hogy tartozhattam egy olyan együtteshez, amitől szakmailag és emberileg pontosan azt kaptam, ami számomra a legmegfelelőbb: nyitottság az újra, ápolni a régit, ötvözni a kettőt, be- és elfogadni az embereket (még ha éppen a Kingával jól ki is pletykáltunk mindenkit, tanulni nekünk is van mit). Nem tudok elszakadni ettől a fészkemtől és beköltözni egy másikba. Persze teljesen rendben van, ha ez valakinek sikerül, nincs abban semmi rossz. A nemnéptáncolásom sokadik indoka pedig az, hogy itt egyszerűen olyan távolságok vannak, ami így engem nagyon leterhelne, sulival is végezni kéne, a hajam is levágattam biztonsági okokból, úgyhogy egy ideig most kimaradok mindebből. Azt viszont soha nem mondom, hogy soha. :)

Siránkozásomat befejezve: a lényeg, hogy nekem használt a csontok közt is, Michael Flatley pedig tényleg elmehet a fenébe. :)