Not Tubi!

Figyelem! A következő poszt kifejező, szép magyar anyanyelvünk kifejező, szép magyar káromkodásait tartalmazza - tekintettel a témával összefüggő kétségbeesettségemre, felajzottságomra és labilis idegállapotomra.

Alfred Hitchkok "Madarak" című filmjévé vált az életem: a sírba visznek a kurvagalambok!  (A továbbiakban: KG.) Ittlétem óta (két és fél éve) hullámokban megjelentek ugyan, de szerencsére hamar elszoktak innen, hosszútávú bosszúságot nem okoztak. Apró, bevált házi praktikákkal el lehetett űzni őket: CD, lobogó kukászsákcsíkok, szélforgó.

Az utóbbi néhány hónapban azonban annyira ideszoktak (és nem tudom elképzelni, hogy miért vonzóbb most az erkélyem egy kurvagalamb számára, mint ezidáig), hogy egyszerűen nem tudom őket semmivel eltüntetni. Próbálkoztam ismét a felszabott kukászsákokkal, lobogó bisz-baszokkal, CD-vel, illetve akut megoldásként a függöny  hangos szitokszókkal kísért, idegrángásos cibálásával (és a galamb ugyan nem egy auditív típus, de a feszültséglevezetésre meg nekem van szükségem a hajhullásom, illetve megőszülésem megelőzése érdekében). Hajnalban nem tudok tőlük aludni (újabban füldugóval próbálkozom), nem merek az erkélyre kilépni, legfeljebb kinti cipővel, mert félek, hogy behordom a tetveiket a lakásba, sőt már a ruhaszárítót sem merem kitenni. (Még az erkélyajtót is félve hagyom nyitva, mert attól tartok, hogy egy óvatlan pillanatban egy KG betotyog a nappalimba.) Az idegösszeroppanás szélén állok - és ezt most nem hangzatos hangulatfokozásként mondom, hanem tényleg, komolyan, nem viccelek: nem bírom tovább! T. is tanúsíthatja (lásd: alvásos poszt). Meg valószínűleg a körülöttem lakó csendes, egyedül élő szomszédaim is, akik békés perceikben a mocskoskurvagalambozó dühkitöréseimet hallgatják. Meg Jenő barátnőm is, akinek a fülébe háromszor sikítottam bele a ma délutáni telefonbeszélgetésünk során.

Ázott KG az erkélyemen (Photo: T.)

Tehetetlenségemben brainstormingra invitáltam sorstársaimat, ismerőseimet, melynek eredményeképpen a következő galambűző praktikák születtek:

• Korlát feldrótozása. Ezt megvalósítottam, de a koncentrációs tábort idéző esztétikai élmény figyelmen kívül hagyásával sem vált be, ugyanis simán lehajlították a drótot (jó, mondjuk nem volt azért olyan erős). Valamint ezek az egyébként okos dögök (nem csak a tetveik, atkáik, betegségeik miatt szolgáltak rá a "repülő patkány elnevezésre", hanem a tanulékonyságuk miatt is) nem csak a korláton gubbasztanak, hanem a korlát alatt is bebújnak. Jó, hát gondoltam, nem szúrnak ki velem, eltorlaszoltam virágládákkal a korlát alját. De ezen a problémán is felülkerekedtek és már nem próbálkoznak felül, illetve alul. Nemes egyszerűséggel beszállnak az erkélyRE, és tovább cincálják immáron cérnavékonyságú idegeimet.
• Élő macska beszerzése. Azt mondják, garantáltan elűzi a dögöket. Kevésbé megvalósítható ötletnek tartom. 
• A macskára kontrázva Zs. kolléganőm Berci kutyájukat ajánlgatta, aki a kennelébe besétáló öngyilkosjelölt macskákkal végez egyetlen pillanat alatt. (Ezzel az a baj, hogy Berci kutya nem biztos, hogy elférne az erkélyen.)
• Ugyancsak Zs. ajánlotta a Szomszédjóskabácsijukat, aki a hátsó kertben előszeretettel lövöldözi légpuskával a madarakat - még olyankor is, amikor Zs. anyukája a kertet műveli. ("Jóska, itt vagyok ám!")
• Művarjú. Rendelés folyamatban. Ez az utolsó reménységem. Egy ismerősömnek már bevált, ódákat is olvastam róla az interneten, viszont ezidáig nem állt szándékomban négyezer forintot költeni a kurvagalambokra. Végső elkeseredettségemben viszont nem látok más kiutat. Mondjuk a fodrászcsaj mesélte, hogy egy ismerőse szintén művarjúval próbálkozott és a galambokat ugyan valóban elijesztette, ellenben a kezdeti időszakban az igazi varjúkat odavonzotta. Alternatív megoldásként E. kolléganőm egy kitömött sast ajánlgatott (ami egy kamikaze akció következtében a redőnyükbe csapódva halt szörnyet). Kerti madárijesztőként már tesztelték, bevált. Mondjuk akkor már inkább egy művarjú, mint egy óriási sas. (Sőt, mi van, ha a sas vonzaná a többi sast?!)

Bárkinek bármilyen más ötlete van, ossza meg mielőbb saját magam és a köz érdekében!

Egyúttal itt hívnám fel a köz figyelmét arra, hogy életkorra és beszámíthatóságra való tekintet nélkül rögvest eltöröm annak a kezét, aki galambot merészel etetni.

A galambok életem keresztje. 

Nem szabadulok tőlük. 

Itt ülök az ólacskámban és hosszasan elgondolkozom azon, 

hogy mi nekem a dolgom az életemben a galambokkal...