Nagyszüleim sokat hajtogatott bölcs mondata ez. Általában evés közben sütötték el, ha valaki lassan evett az asztalnál. Mert szerintük, aki gyorsan eszik, az gyorsan is dolgozik. Parasztemberek voltak. Nem volt helye úri nyammogásnak. Gyermekkoromban én voltam a leglassabb evő, most fordult a sorrend, én végzek először, nagyszüleim a lassúak. Megöregedtek.
Mit, hogyan és mennyit eszel?
Hagyományos ételeket, rántással, paprikával, zsírral? Vagy reformételeket, ápdétes kajákat? Kipróbálsz új recepteket? Vagy csak a régi, jól bevált menza-repertoárt futtatod? Esetleg folyton csak újítasz, és nincs egy bevált alap-recepttárad?
Sokat eszel vagy keveset? Mennyiséget vagy minőséget? Zacskóból, dobozból, vagy szereted a díszes körítést? Van igényed arra, hogy főzz magadnak, vagy elég, amit más eléd rak? És amit egy gyorsétterem eléd rak? Vagy jó lesz neked a sólet konzerv is, egymagadnak úgyse éri meg főzni? Ha benézel a hűtőbe, néhány árválkodó hozzávalóból is remek fogást dobsz össze, vagy a roskadozó polcok láttán is bosszankodsz, hogy nincs itthon semmi? Csak anya főztjét szereted?
Van igényed arra, hogy egészségesen és változatosan egyél? Vagy csak a kifogást keresed, hogy drága, macerás, nincs rá időd?
Habzsolod az ételt, vagy alaposan megrágsz minden falatot? Válogatós vagy? Otthagyod az ételt a tányérodon, vagy indig mindent illedelmesen megeszel? Mindent bevesz a gyomrod?
Örömödet leled az evésben, esetleg az egyetlen örömödet, vagy már enni sincs kedved...?
Társaságban eszel, vagy magányosan? A családoddal van legalább naponta egy közös étkezésetek? A fogások között megvárjátok egymást?
Kinek milyen az evése, olyan a tevése.
Tessék önvizsgálni.
Kedves éhező sorstársaim, főként Kalauz Nélküli, hát egyszer élünk, együnk! No de mit? Én már teljesen elbizonytalanodtam! Nosztalgiázok egy sort előtte: bezzeg régen reggelire tej, kakaó, vajas kifli, délben egyik nap hús, másikon tészta, olykor főzelék, no és vasárnap arany-ló húsleves, rántott szelet krumplival (gyakori alternatíva: pörkölt galuskával), savanyúság, a gyereknek málnaszörp a felnőtteknek olykor sör.
VálaszTörlésMondom, bizonytalan vagyok. A tej az élet, erő, egészség. De ma meg azzal bombáznak, hogy a tehéntej csak „azoknak” jó – én marha, eddig ittam rendesen. Az újabb verzió: mégis csak tej, a rengeteg vitaminnal, hja, egy kis laktóz, tejcukor, aki nem tudja lebontani, az így járt. Kapaszkodjunk az örök bölcsességbe: mértékkel!
Bizonytalan vagyok: bio? Van egyáltalán ma már olyan szféra, ami bio? Elhiszem, hogy van. Ők vezetnek. Meg. Meg újabban: paleo. Mert az 1 millió éves evolúciónak csak a legvégén kezdtek kenyeret sütni. Az se embernek való tehát. Csak „vadat s halat” … S akkor arról már ne is beszéljünk, hogy fehér, vagy teljes kiőrlésű? Sőt, lehetőleg kővel őrölt! Magvas, nem magvas. Gondolatok közt őrlődök. Kicsomagolom a teszkógazdaságos virslit és vívódok: mikro vagy nem mikro. De ha mégse a kishullámot akarom, akkor legyen sütve. Miben? Jaj, hogy már a teflon is káros? Szóval olaj, persze, dehogy is a zsír! Olaj, de csak hidegen sajtolt! Mondom, bizonytalan vagyok. A gyümölcs! Abban nem csalódhatok. Vagy mégis? Hallom: a déligyümölcs nem az északi embernek való, mert hogy az „hűti” a szervezetet. Én, az „észa-ki” – na de mihez képest az? – egyek inkább almát, télen meg savanyú káposztát. A banán csak hevítene. Meg a gázok, amivel érlelik. Kényszerűséből.
Egyszer élünk. Döntöttem: teflon – csak még egyszer, utoljára, aztán kidobom. Hagymát sze-lek, pár kanál olívaolaj, fokhagyma – jó az a szívnek, de én mostan inkább ízére, illatára gon-dolok -, s mehet bele a felkarikázott zukkini. Ettől kezd multikulturális lenni! Közben forr a tésztának a víz. Olaszos tészta lesz, tehát a vízbe nem teszünk olajat! Amikor nagyon lobog a víz, bele a tésztát – ez már nem annyira talján, mert az igazán minőségi tészta ára kilógott a pótköltségvetésből. De azért: spaghettinek csakis a vékonyabb, 3-as, legfeljebb 4-es számú. (Hogy itt nem mindegyikre írják rá? Jó szakács szemmértékkel adagol!) Fontos: a tésztát ösz-sze ne törd! Hadd meredezzen a forró vízben, egy perc és megadja magát, belehajlik az a fa-zékba. A sós vízbe. Közben megpárolódott a zukkini is – nem kell agyon főzni, akkor csak szivacs-íze lesz (bár még nem ettem szivacsot). Mehet rá a felkockázott paradicsom. Csak egy-két perc, hogy ne legyen trotty, roppanjon majd, amikor beleharapsz. Ha arrabbiata-szerűen akarod (ez szintén olasz specialitás: azt jelenti: erős), akkor rámorzsolsz egy kis szárí-tott erős paprikát, a végén pedig ízlésed szerint meghinted oreganoval. A tészta eddigre kész, mert nem főzöd pépesre, hanem olyan már éppen jó, de még kemény kicsit, és le ne öblítsd az istenért, minek az? Leszűröd és úgy forrón rá a hagymás-zukkinis-paradicsomra, könnyedén átforgatod, bele a tálba. Lehet rá reszelni sajtot (parmezánt), eheted salátákkal is. Én villával szoktam, felcsavargatom, mint Bud Spencer.
Holnap meg csakazértis magyarosat csinálok: talán babgulyást vagy paprikás krumplit a „ma-gam módján”, esetleg csirkemáj-pörköltet vörösborban. Bár félek, nem lesz időm, s akkor felbontok egy mexikói chillis bab konzervet, s hogy még nehezebb legyen, rálapátolok két kanál jó zsíros tejfölt. Vagy műzsírost. Ki tudja, mi van a dobozban. A joghurtban se látom sose a Bifidus defensibilis-t. De igazából azóta van olykor viszolygásom, mióta tudom, hogy a joghurt török eredetű szó és annyit jelent: sűrű, dagasztható trutyi!
De hamarosan eljön a vezeklés ideje: reggelire „sovány fehérje, rost és vitamin” (tej, műzli, joghurt – azért is! -, sajt, tojás, gyümölcslé) ebédre meg… és vacsorára… ahogy a nagy-könyvben meg van írva! Hogy melyikben? Abban, amelyikben Te hiszel!