Az én drága kedvestímeám megjegyezte, hogy hiába nyitogatja meg az oldalamat, nem nagyon talál semmi újat. Ez sajnos igaz. Pedig ő az egyik oka. A zombik meg a másik. Na, ti se látjátok még, mi fog ebből kikerekedni, mi?
Elsőként tényleg le kell szögeznem, hogy a költözködés, munkahelyváltás kapcsán valóban volt egy időszak, amikor nem volt időm/kedvem blogolni. Aztán lecsengett ez az időszak, kezdtem belerázódni a hétköznapjaimba, de nem jött semmi ötlet. Jobb esetben jött, de pár sor után, megakadtam. Csak ültem minden reggel a redvás hármas villamoson, bámultam ki a fejemből, aztán bámultam bent a monitort, aztán hazafelé is zötyögtem a putrijáraton, bár akkor inkább retkes lábú sokgyerekeseket bámultam. Észrevétlenül történt, kihasználták gyengeségemet, nem voltam elég éber: megtámadtak a zombik! Zombik, bizony! Csak úgy hemzsegnek Budapesten! Arról lehet megismerni őket, hogy elvannak a kis egy négyzetméterükön, oda senkit be nem engednek, de ők sem vágynak belefolyni másnak a négyzetméterébe. No, meg aztán nem is beszélnek. Rosszabb esetben nem kertelnek, mogorva zombiként viselkednek, néha még hördülnek-mordulnak is. Jobb esetben álcázzák magukat, méghozzá kedvesnek! No, de ennek sem szabad bedőlni: ha valaki bármilyen emberi kommunikációs közeledésedre bárgyún mosolyogva csak annyit mond, hogy "aha", meg "de jó!", kezdj el rögtön gyanakodni, ugyanis valószínűleg egy zombival állsz szemben!
Szóval a lényeg, hogy megőrülök ettől a budapesti nókommunikációtól, meg a sok négyzetméteres zombitól! (Most azért gyorsan kimosom magam: nem azt mondom, hogy minden helyi zombi, de tény, hogy többen vannak, mint másutt.) Hiányzik egy tartalmas beszélgetés, egy inspiráló közeg, egymás poénjának továbbfűzése, egy adag egészséges cinizmus, némi pletyka, fröcsögés és kibeszélő show. Hiányzik, hogy megmondják, szar lett a hajam, vagy tök jó. De mondjanak valamit, legyen téma, ha látványosan levágatom. Szeretném felzabálni más margarinját és majonézét a hűtőből, és ugyanúgy vágyom rá, hogy az én margarinomat és majonézemet is felzabálják. Azt akarom, hogy az emberi kapcsolataimnak legyen magassága és mélysége, és ne egy egyenes csík legyen, mert az maga a klinikai halál.
Nos, ezért nem írtam mostanában. Az én agyi funkcióim is egy egyenes vonallá kezdtek válni, ha nem kapok észbe gyorsan! Szóval zombik reszkessetek, mert ezennel hadat üzenek nektek! Segítségemre lesznek ebben a szutyok hármas villamoson Groteszk és Humoreszk kispajtásaim (ezúton üdvözlöm Örkény Istvánt, Kishont Ferencet és egyéb felfedezésre váró remek írókat), ápolandó pécsi kapcsolataim (volt munkahely kommunájának exhumáló party-ja, a gimis banda, ill. mostanra már baba-mama klub, a maradék táncos kispajtásaim), valamint ezek aktuális hiányában -és most roppant csöpögős leszek- az emlékeim. Aki hozzám közel állónak érzi magát, és reggel 8-9 között csuklik, az nem véletlen. Zötyögök a szociográf, cseppet sem sitty-sutty villamoson, eszembe jut egy csomó tök jó poén, vigyorgok magamban, mint egy tejbetök. Vicces látvány lehetek. De nem baj, ez a zombi-ellentámadás része, talán hat rájuk!
Meg persze azért remélem, találok néhány túlélőt! Aki ismer ilyen illetőt a hármas villamos vonalán, ne habozzon, értesítsen!
