Nos, az utolsó bejegyzés óta bekövetkezett a harmadik iksz, ránciam mélyültek, csinovnyik-mókuskerekem zakatolgatott a megszokott rendjében. Lett saját ottonkánk (meg persze a banké), no nem nájlon, bár panel, s ha amúgy messze is, de futni ott volt a Duna-part. Mert Békásmegyer a világ közepe!
Híreket olvasgattunk, saját bőrön is tapasztaltunk. Csak nem jött a lottónyeremény. Gazdag család, politikai pályafutás és adócsalás helyett végül a disszidálás lehetősége maradt. Na, persze én nem voltam lelkes kezdetben. Bika vagyok és harminc, kisbabás képekkel tele az üzenőfalam a fb-on, épphogy kicsinosítgattuk a panelkánkat, máris menjünk? Aztán végül csak "rá lettem szedve", hogy menjünk. És nem olyan ördögtől való dolog ám a motiválás és az alkalmazkodás. Most már kedvem is van tiszta "BKV"-val utazni. Meg lettem koreografálva, na!
Mert tudjuk, hogy T., mint talpraesett, T., mint törekvő. T., mint augusztus óta Németországban dolgozó és élő. T., mint teljesen elégedett és totálnyugodt.
T. időnként elektronyos autóval tér haza sörgyárbéli loft lakásába.
N., mint németül még csak középfokon beszélő (jó sokat is felejtő, de aztán magát összeszedő). Szegény szosziális kis hazánkban, de majd diplomahonosítás után feltörekvő német szosziális-nő, merthogy Sozialarbeiterin ugyebár. Addig is átmenetileg felcsap eladónak egy pékségben. A tudomány jelenlegi állása szerint ki kell törni a komfortzónából. Frau "Kukuszká", így mondják elsőre.
Szóval a blog újjáéled, megígéremmostmártényleg. Közérdekűnek minősülő kalandjainkat osztom meg veletek itt, most már kevésbé inkognitóban, de azért - kalauz nélkül.
