Most egy nemvicces poszt fog következni annak jegyében, hogy ne legyünk már ilyen rugalmatlanok és lássunk túl a saját orrunkon - mert hogy ez sem vicces. (És itt rögtön az elején leszögezem, hogy ez egy blog, tehát az én személyes véleményemről szól.)
A dátum adja az aktualitást: ma van november 2., vagyis halottak napja. Tegnap volt november 1., vagyis mindenszentek. A csúnyagonoszkapitalista Halloween-t pedig október 31-én szokás ünnepelni. És mostanság már -tetszik vagy sem- nálunk is szokás, nem csak csúnyagonoszkapitalista Amerikában. Ajjajj... A kommercializmus oltárán feláldozódott fiataljaink maskarákban bohóckodnak, ahelyett, hogy magyar hazánk és egyházunk ízig-vérig magyar és egyházi szokásait követnék. (Itt vetem közbe, hogy keresztyén vagyok és 21 évig néptáncoltam.)
Nos, én úgy gondolom, hogy nagy műveltségünkben elfelejtettük, hogy itt most teljesen különböző dolgokról beszélünk.
Egyrészt: a fent említett módon Halloween, mindenszentek és halottak napja különböző napokra esnek, tehát nem is értem, mi okozza itt ezt a fene nagy zavart. Idén először nekem is van saját halottam, gondolok is rá sokszor (és nem csak halottak napján), mégis faragtam töklámpást (halogén-tököt). Sőt, én református vagyok, nálunk nincsenek szentek, szóval akkor én aztán mi a fenének lógatom otthon a lábamat Mindenszentekkor? A nem hívőkről már ne is beszéljünk. (Kognitív disszonancia - feloldva.)
Másrészt: soroljunk fel olyan egyházi ünnepeket, amelyek kezdettől fogva csakis a Biblián alapultak és nem volt pogány előzményük? (Mi, mégegyszer, hangosabban, nem hallom a válaszokat!)
Sokadrészt (vegyesen) - főként önjelölt néprajztudósok, teológusok és karót-nyeltek figyelmébe:
Az ünnepeink, szokásaink folyamatosan változtak, vegyültek, átvettünk új elemeket, elhagytunk régieket. Szerintem nincs azzal semmi baj, hogy egy évben többször is jelmezt öltünk - Halloween-kor és farsangkor egyaránt. És őszintén, tiltakozásba kezdenénk akkor is, ha egy másik országban busójárást tartanának? Átveszünk elemeket, pl. a Valentin-napot -amit én személy szerint ki nem állhatok- de mostanában ismét divat lett Szent Iván éjjelén tűzugrást tartani - ami, ha úgy tetszik a magyar Valentin-nap. Na, most akkor hogy is van ez? Persze azt mindenképpen támogatom, hogy a saját szokásainkat ne felejtsük el kizárólag az átvettek javára. Lehet karácsony és szilveszter között regölni. Lehet névnapot tartani (máshol ez sem divat.) Lehet húsvétkor locsolkodni, mert az igenis tök jó (én személy szerint kiakadok, ha nem locsolnak meg -vödörrel, szódával, nem pacsulival - és elhervadok). Lehet májusfát állítani - családi házban élők előnyben, bár láttam én már panel előtt, illetve panel-erkélyen májusfát. De a munka ünnepét is május 1-én ünnepeljük. Új divat lesz a baba-zászló, hogy ne csak a halált tudassuk a külvilággal. És esküvőkor a menyasszony felvehet valami régit-újat-kéket-kölcsönt, tarthatunk lány- és legénybúcsút, de tarthatunk kikérőt, esküvői menetet és éjfélkor elrabolhatjuk a menyasszonyt. Vethetünk Luca-napkor búzát, és megjósolhatjuk leendő férjünk nevét. A Mikulás megajándékozhatja a gyerekeket december 6-án, karácsonykor viszont a Jézuska fogja hozni az ajándékot (vagy akár az sem, hisz Jézus nem egy csecsemő).
Minden megoldható, csak kreativitás és nyitottság kérdése. És a hangsúly azt hiszem ez utóbbin van. Békésen megfér egymás mellett régi és új. Sőt összefonódhatnak, hatnak egymásra. Az a jó, ha minél több alkalom nyílik az ünneplésre, szórakozásra, közösségi együttlétre. Mert az összekovácsol, feltölt, felvidít, megvéd. Az ünnepek ugyanúgy élő, létező, szerves dolgok, ne kezeljük őket múmiaként, ne zárjuk vitrinbe, hanem hagyjuk őket élni, együtt élni, mi pedig éljünk a lehetőséggel.
