Életem receptje

Avagy egy újabb gasztronómiai párhuzam

Mielőtt e magasröptű eszmefuttatásba belekezdenék, felvezetésképp következzen a kamaszkoromban nyitott, kockás receptes füzetemből (tegye fel a kezét, akinek nincs ilyen) egy korai bejegyzés. Szó szerint idézem.

Zöldbabfőzelék:

kb. 1/2 kg zöldbab, 1 fej hagyma (közepes), só, 2 e.k. liszt, olaj, 2 db babérlevél, ecet (20%-os, max. 2 e.k.), fél pohár tejföl.

Kis lábosban a zöldbabot megfőzzük (sóval, babérlevéllel) puhára (20-30 perc, ha fagyos) (félig van vízzel -megj:mármint a lábos). Közben megcsináljuk a rántást (picike lábosban). 1 fej hagymát kevés olajon (1/2-1 dl) (kevés só is kell bele) puhára főzzük. (Elosztó legyen alatta!) Ha puha, 2 csapott e.k. lisztet beleteszünk és azzal is főzzük (kb.3 percig). Ha kész, félrerakjuk kihűlni. Ha a bab megfőtt, belekeverjük a rántást (még híg) és főzzük pár percig. Amikor kész, teszünk bele ecetet és tejfölt. Mindkettőt takarékon.

Na, hát ez így 12 év távlatából elég hülyén hangzik. Ezt akkor jegyzetelem le, amikor még egyáltalán nem tudtam főzni (pudingon kívül) semmit sem, de feltámadt a lelkesedésem (és a szégyenérzetem), hogy 15 évesen már igazán illik szert tenni bizonyos gasztronómiai alapokra. Hogy kielégítsem tudásszomjamat, odatelepedtem Anyu mellé a konyhába és precízen nekiálltam jegyzetelni ezt a rémesen bonyolult, francia mesterfogással felérő, úgy egyébként 20 perces folyamatot. Kérdeztem, ez mi, abból mennyit, hát csak úgy érzésre, látni fogod, kóstold meg... De én ezzel akkor és ott nem tudtam mit kezdeni, követeltem, hogy patikamérleggel mérje le nekem a mennyiségeket és stopperórával az időtartamokat (századmásodperc pontossággal). Csoda, hogy a zöldbabszemeket nem számoltattam meg vele egyesével. Az agyára mentem ezzel, amit ma már teljesen megértek, hiszen most már, főzni tudó házileányként még annyira sem tudnám lebontani ezt a folyamatot.  (Most úgy írnám  le ezt a receptet, hogy főzd meg a zöldbabot és habard be.) Én is már úgy főzök, mint az Anyám, meg a Nagyanyám, hogy hát mittudomén, úgy érzésre, kóstolgatom, elég-e, kell-e még bele... És attól még persze előfordul, hogy a 86. adag egyszercsak nem sikerül. Pedig ugyanúgy csináltam mindent és mégsem. De hát van ilyen. Azt ráfogjuk a sorsra.

Egy nehezebb időszakomat élem, nem is szállt meg az ihlet mostanság a blogírást illetően. Ezért a nem túl gyakori bejegyzések.

Gyakran felmerül bennem a kérdés, fiatal felnőttkori fejlődési krízisem lehető legalján (és remélem, hogy innen már nincs lejjebb): Hova tovább? Ki vagyok én? Mit csináljak? Követelem Életem Receptjét! Ki, mit, mikor, mennyit, hova, kivel? (Jó, oké, a Ki?-re a válasz én vagyok, ez még megy, de a többi?) Amíg nincs meg a tökéletes sokcsillagos, pozitívan kommentelt recept a mindmegettén vagy a nosalty-n, addig én bizony nem is állok neki ételem (ill. életem) elkészítésének! Nekem biztos, tökéletes, élethosszig tartó garanciával ellátott útmutatásra van szükségem. Valaki márpedig mondja meg! Különben el fogom rontani... és...

Na, az a helyzet, hogy hiába guglizom, ezt a receptet nem találom. Azt hiszem, hasonlóan leszek ezzel, mint a zöldbabbal...