Papucshős

...avagy megérzéseinkről

Emlékeztek, visszavittem a tönkrement sátrat a Hervisbe, adtak egy cetlit, hogy levásárolhatom az árát 3 hónapon belül (hatezer). Körbenéztem már ott akkor augusztusban, de egy papucson kívül (ami még sokkal, de sokkal a sátras történés előtt nagyon megtetszett) semmi érdemlegeset nem találtam. Nem hordok ugyanis sportos cuccokat, az égvilágon semmire nincs szükségem abból a boltból. (Gondolkodtam futócipőn, de nem találtam semmi jót, viszont beszereztem vateráról egyet igen jutányos áron.) Sokszor benéztem arra jártamban (minimum harminchatszor), de továbbra sem volt semmi. Többször belebotlottam "A" papucsba, de hát azért mégiscsak túlzás hatezret adni érte! Mármint már nem kell kiadni, mert ki van adva ugye, de a tudat a lényeg. Az, hogy lenézek és megijedek, hogy jesszus, nekem egy Hatezer Forintos Papucs van a lábamon! 

Aztán beköszöntött az őszi szezon és én megpillantottam egy fitnesznacit, ami megfizethető volt (négyezer), mondom, úgysincs nekem egy rongyom se, ha éppen valami publikus mozoghatnékom támadna, ami egyébként nem szokott támadni (de sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő), akkor csak nem fogok szakadt vagy domestos-foltos mackóban rubintrépázni mások előtt. Szóval gondoltam megveszem a nacit (közben azért továbbra is kacérkodtam a Papuccsal), meg még két bájos rózsaszín kézi súlyzót és letudom végre ezt a két hónapja tartó elviselhetetlen stresszt (meg az integető izmomat)! Igen ám, de csak egy termékre lehet levásárolni (szembesültem vele a pénztárnál, pedig amúgy rá volt írva, de hát mit nekem értő olvasás) a kettőt fizet hármat vihet akció miatt. Grrrrr! Köszönöm, viszonlángos, jó-jó, majd akkor inkább legközelebb körül nézek még egyszer (harmincnyolcadjára is). Kimentem a boltból, léptem kettőt, azt banyeg, mondom, hát a fene tököl ezzel már ennyit! Úgysincs egy rendes papucsom (T. nagyon leminősítette a jelenlegit, KB pedig egyenesen fel sem vette vendégeskedésekor, mert rontja az imidzsét), visszamentem hát és megvettem végre az Hatezer Forintos Papucsot. Nem bántam meg. Tetszik, kényelmes és T. (igen magas) igényeit is kielégíti. Íme, ő az:

Igazából nem is értem, sokszor mi a fenének tökölök annyit egyszerű dolgokkal. Ez volt az első megérzésem és végül is két hónap és egy csomó elcseszett idő után hallgattam is rá. (Jobb később, mint soha...)

És igaza van T.-nek is, amiért most megvett (mellesleg egy vagyonért) egy dizájnos hangfalat . Meglátta, megszerette, azt mondja ő ezt megveszi. (Ezt ő úgy hívja, hogy "instant get".) Először nem értettem, miért olyan fontos ez neki (mert ez azért mégsem egy féláron kínált csizma), de aztán rájöttem, hogy úgyis ezen pörögne, ha nem venné meg, akkor meg minek pörögni, ha nem muszáj. Mert hogy ez Neki fontos, nem nekem. (Az viszont fontos, hogy neki fontos.)

Már a birtokában van. Tetszik neki. 

Kedves gyerekek, a mai történetünk tanulsága a következő:

Sokszor már az első pillanatban pontosan tudjuk, hogy mit szeretnénk (papucsot, hangfalat, életet), de nem merjük megtenni, kimondani, nem hallgatunk magunkra és elnyomjuk a belső hangot. (Ejj, de patetikus-ezoterikus vagyok mostanság. Mindjárt felcsapok müllerpéternek.) 

Rosszul szocializálódtunk.

Házi feladat: ezen változtatni!