Sajnálattal tapasztalom, hogy a rossz időre való tekintettel vége a futószezonnak - számomra legalább is. Tudom, tudom, az igazán elszántakat nem tántorítja el a hideg és még télen, kabátos időben is futnak, de én akkor nem vagyok elég elszánt ezek szerint. Lehet, hogy azért majd egy-egy enyhébb napon még bepróbálkozom, de nem fűzök nagy reményeket hozzá.... És igen, olvastam futós oldalakat, hogyan kell védekezni a hideg ellen, sok réteg ruha, speckó ilyen-olyan (méregdrága) ruha, de nekem akkor sem szimpi, egyszerűen túl macerás (én meg túl lusta vagyok).
Most is itt ülök és épp endorfinhiánnyal kűzdök, de rohadtulhúdenagyon! Komolyan mindjárt felrobbanok megint, de késő van, sötét van és ennyire azért nem vagyok mégsem elszánt. És félek, ha nem teszek ez ellen, akkor csokival fogom pótolni az endorfint, az pedig semmilyen szempontból nem vezetne jóra (meghízok, ellöttyedek, T. kiszeret belőlem, stb.)
Amúgy azt tudni kell rólam, hogy én világéletemben utáltam futni. Általánosban szinte mindig én voltam a legbénább, a 12 perc is alig ment. Szóval nem voltam sem egy maratonista, sem egy sprinter alkat. Gimiben sem szerettem meg sokkal jobban a futást. Aztán egyszer csak pár éve jött egy kattanás (időnként vannak ilyen kattanásaim, rámtör egy késztetés -mint pl. hogy vágassam le a hajam - és nem tudok szabadulni tőle) és elkezdtem futni. Aztán azóta futok - jó időben. Engem is meglep a dolog, miből lesz a cserebogár. Mondjuk most úgy osztom itt az észt, mintha legalább is egy olimpiai maratoni számot megnyertem volna. (Általában egy órát futok, tavasszal fél órával kezdtem, szóval akkora májer azért nem vagyok.)
És hogy miért is olyan jó futni? Testnek és léleknek kiváló (olcsó és hatásos), a legjobb alakformáló, és olyan jókat tudok gondolkozni közben, egy idő után pedig teljesen kikapcsolok, csak monotonul rovom a kilométereket. Az az idő, amikor csak magammal foglalkozok és nincs kitérő, nincs semmi, ami elvonja a figyelmemet. Az az idő, amikor szembe kell nézni önmagammal és az az idő, amit megérdemlek. A legjobb stresszlevezető. Bár telihold ellen még ez sem mindig használ, sőt most is mindjárt telihold lesz, vagyis amúgy is be vagyok zizzenve, plusz a futáshiányos zizzenetem, plusz T.-hiány..... háát, elég gyilkos kombináció. (Szinte megint olyan erkélyen vonyítozós állapot, de még 2 nap van teliholdig, bele sem merek gondolni, mi lesz velem szerdán. Ja, T. is szerdán jön, úgyhogy nem fog tudni megvalósulni a "külvilágtólhermetikusanelzárva-teliholdattúlélő" elméletem.) Most is gondoltam, tornázok egyet itthon mackónaciban, de egyszerűen nem megy, mert én most azzal vagyok elfoglalva, hogy futni akarooooook! (Helyette itt blogolgatok, hát tényleg sok eszem van...)
Kínjaim enyhítésére az alábbi lehetőségek merülnek fel:
1. Be kellene újítanom, valami más sporttal, amit én egymagam végzek, tehát nem kell igazodnom senkihez (az most nem fér bele, elég a tánc ilyen szempontból), lehetőleg ingyen van és hidegben is végezhető. A Rubintrépán kívül van ilyen? (Mondjuk annak a doktori díszbeszédeit nem szívesen hallgatom.) És nem, úszni nem fogok (macera, baci, stb.)
2. Győzzetek meg arról, hogy télen (ill. még ősszel is) futni jó! (Lécciléccilécciiiiiiii!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése