Pörkölt, cigi, kávé, sült krumpli, állott öreg, koszos szellőző. Szag. Panel-wc. Be kell mindig csukni, különben az egész lakásban.
Fúrás, órákig, nem hiltivel, radiátorcsap, nyit-zár, víz áramlik, csövekben, hajszárító. Szombat kilenckor porszívó, kukásautó, mosógép. Igen gyakran galambok. Elűzhetetlenek. Csótány nincs, hálisten.
Felső nénivel nyolc előtt mindig a lépcsőházban. Hozza az újságot. Jó reggelt. Utat enged, mindig rohanok. Csúnyán köhög, szegényke. Fázós, sokat fűt, az én csövem is meleg.
Alsó nénivel kezdetben rosszban, mert büdös a zománcfesték és a takarításidő az nem vasárnap ötkor. Különben is bemegy a pihe a nappalijába, szól ám a lakásszövetkezetnél. Láthatatlan, talán csak néha az ablakban, a függöny mögött. Aztán nevemen szólít, jönnek a redőnyösök, tegyem el a virágaimat, bajuk ne essen. Hogy hívják? Ili néni. Redőnyök készen, jajj, nagy kosszal járt ám, aranyoskám. Azóta leeresztve mindig, nappal is. Kicsi lőrésre nyitva talán. Már örül, ha találkozunk, mindig kérdez. Amúgy meg bent a sötétben. Várja.
Gondnok bácsi és néni a földszinten mindig sürögnek, fürgék, dolgosak, alaposak. Gondnok bácsi dohog, kérdi, kié a robogó az ajtó előtt. Hát a miénk, hát nem félti, nem, nincs jobb hely, nincs útban. Minden héten megkérdezi. Időnként berúg, olyankor kicsit pirosabb, mogorvább. A nevem József, Nefelejcs József, szól a szomszéd lépcsőház kaputelefonjába.
A szemközti lakás üres. Mellettem egyedülálló negyvenes nő papagájjal. A földszinten kiabálós család.
Ezen kívül néhány fiatal tulajdonos, néhány albérlő egyetemista, ősellenségek. Hangosak, zajosak, nincsenek bejelentve, nem is annyi közös költséget. Bezzeg a tulajdonosok. Ők már hetvenkettő óta itt. Nem így volt ám ez régen.
Ha elutazom, másnak szólok, hogy a virágokat. Lakógyűlésre se jár senki.
És mégis jó itt. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb. Otthon, édes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése