Ájmlávinit

...avagy legfontosabb alapszükségleteink kielégítésének lehetőségei külföldi utazásaink alkalmával

Bevitel
Az egyik legfontosabb fizikai szükségletünk az evés. (Ez a mondat majdhogynem egyenértékű azzal a felismeréssel, miszerint a Föld gömbölyű. Várom is érte a Nobel-díjam.) Aki a társadalom azon rétegéhez tartozik, akik felelőtlen pénzbeosztásuknak köszönhetően gyorsan elherdálják a bankszámlájukon gyűlő többszázezres nagyságrendű fizetésüket, ezáltal pedig nem képesek többhavi kosztpénznek megfelelő euróval útnak indulni külföldre, azok számára (ide tartozom én is) két opció kínálkozik az energiabevitelt illetően.

1. Jó magyar módra több napon keresztül esszük az "úti fasírtot". És amúgy tényleg, jogos a kérdés: miért pont a fasírt a tipikus magyar utazós kaja? Ezen a ponton vallom be, hogy én is egy fasírttal utazós típus vagyok. (Szegény T.-t az anyukája mellett én is fasírttal traktálom. Bár nálunk a régi családi strandolások szokásos menüje a rántott hús volt. Úgy látszik a nagy közös nemzeti tudattalan felülírta a családi hagyományt.) Ha pedig már rá sem bírunk nézni a kis golyócskákra, annyira unjuk, akkor előkerülhet az atomtámadás és egyéb katasztrófák esetére megpakolt kajás nájlonszatyorból (stílusos, ha "Spar" feliratú) a májkrém és a tartóskenyér, merészebbeknél pedig a tubusos boci sajt és a tálcás szalámi.

2. Sóbertnorbi látókörén kívül kerülve az Update-módszert az igen költséghatékony egy eurós sajtburgerre cseréljük. Az átlag magyar földi halandó számára (válságtól függetlenül) a gyorséttermek és a döner a megfizethető kaja külföldön. Ennek lehettem nemrég tanúja Bécsben, ahova egyrészt sok magyar jár, másrészt délben a dönciben 10 percig vadásztuk a helyet, mire leülhettünk. (Az említett két információ korrelál egymással.) És még csak azt sem mondhatjuk, hogy így kimaradunk a helyi gasztronómiából, ettem én már ugyanis finnországi McDonald's-ban medvecukor öntetes McFreeze-t (aszittem, hogy csokis), szóval igenis belecsempészik az ételekbe a helyi ízeket.

Kiadás
Mindenki, aki külföldön járt már (bár nem is kell ehhez feltétlenül elhagyni az országot), szembesült már az utazások egyik legkardinálisabb és komfortérzetünket leginkább befolyásoló, tehát akár az út alapélményét meghatározó kérdésével: "Ugyan, hol fogunk pisilni?" A nyilvános wc-k ugyanis nem csak kis hazánkból tűntek el. Követjük a nemzetközi trendeket, a kapitalizmus ugyanis eme legegyszerűbb testi szükségletünket is uralja és a fogyasztás béklyójához rendeli. Nyilván mindenki számára ismerős az érzés, amikor néhány óra városnézés után beindulnak a budikereső radarjaink és már egy Meki puszta látványától megkönnyebbülést érzünk. Szerencsésebb esetben ingyen és bérmentve eldugíthatjuk kirándulócsoportunkkal az illemhelyet, szerencsétlenebb esetben tudatos táplálkozási szokásainkat megszegve kénytelen kelletlen elmajszolunk egy hamburgert egy ajróér', hogy aztán a  blokkal bebocsájtást nyerjünk a megváltás szentélyébe.


Mielőtt azzal vádolna bárki, hogy felbérelt a McDonald's egy dicsőítő poszt megírására, rögtön le kell szögeznem, hogy nem értek egyet a gyakori gyorséttermi étkezéssel, egyáltalán nem tartom egészségesnek, de itt is a mérték számít, szerintem időnként belefér egy kis hamburger (azért a vasárnapi rántott húst ne cseréljük fel a Happy Meal-re).

Szóval lehet itt folyton a gyorséttermeket szidni, de a (magyar) turista számára a Meki a biztos pont, a hómszvíthóm, a megnyugvás kulcsa, a biztosték, hogy van hol olcsón enni és pisilni.

Mindig van remény

Jelentem, pont került végre a  kabát-ügy végére!

Ennek örömére ünnepélyesen megígérem, hogy ez lesz az utolsó HP-bejegyzésem ebben az évben (másfél hónapot csak kibírok.. :))

Semmi pucc, semmi extra, de pont (majdnem teljesen) megfelel az elvárásaimnak. Úgy érzem, a jelenlegi siralmas felhozatalból  sikerült  megkaparintani az egyetlen normálisat. Mindjárt kifejtem, miért ő az igazi.

Az áldozat paraméterei:

Lelőhely: Orsay (A héten végén kerülhetett a boltba, én szombaton fedeztem fel.)

Szín: világosszürke. Színben továbbra sem volt választék, de legalább nem fekete. Le a nemzeti egyen gyásszal!

Anyag: fincsi puhi gyapjú, megfizethető áron, nem pedig műszálas vacak. 

Itt kell megemlítenem, hogy a héten majdnem vettem Csájnízban egy piros, egészen emberi szabású kabátot (amúgy kifejezetten meleg, bélelt kabátok kaphatók náluk, nem hülyék ezek a kínaiak és nem véletlenül váltak gazdasági nagyhatalommá), aminek totál fos volt az anyaga (szövethez nem sok köze, inkább, mint egy polártakaró), de nagyon el voltam keseredve és már úgy voltam vele, hogy lesz*rom (komolyan mondom, házat nem ilyen bonyolult venni), szóval majdnem megvettem, de hiányzott egy gombja és se pótgomb, se másik abból a méretből, úgyhogy ezt égi jelnek tekintettem és nem vettem meg. Pedig T. igyekezett "egypercesíteni" ("tépjél le a másikról egy gombot"), mert már ő is nagyon unta a hetek óta húzódó kabát-hisztériámat. Az eset után boltról boltra cibált és (na, ez a nem mindegy!) már ő mutogatta nekem a minél gyorsabban megvásárolandó (=rinyálás befejezését maga után vonó) darabokat. Hasztalan, már fejből leltárba tudnám venni a város összes kabátját.

Vastagság: hát ez azért nem az igazi, be kell vallanom. Van egy vékony vatelin-bélése, de Szibériában nem tesztelném. Reménykedem a globális felmelegedés okozta, tavalyihoz hasonló enyhe télben. Amennyiben mégis beköszönt a zimankó, kénytelen leszek megfogadni T. tanácsát és aláöltözök (mert hogy szerinte én nem értem ám, hogy azért vékonyak a kabátok, mert rétegesen kell öltözködni, így tesznek nagyon fejlettügyesokos nyugati embertársaink is, kövessem hát példájukat). 

Szabás: hát végre egy normális emberi alakra készült kabát! Nagyon szépen követi a hátam vonalát. Tudom én, hogy sok lelki terhet cipelünk, de azért annyira nem görbék az emberek, mint amilyen rosszul szabottak a kabátok. Nem hiszem ugyanis, hogy az én hátam lenne ennyire extrém módon egyenes. (A Promod-ban amúgy szépen szabott, szép színű, ámde átmeneti vastagságú kabátok kaphatók. Kár értük...)

Szóval befejeződött egy hatalmaaas projekt. Én szép csöndben örülgetek, a környezetem is fellélegzik. Nem kapok sikítófrászt reggelente, amikor meglátom magam a Szörnyella-gúnyámban. Helyre állt a világbéke! Most már koncentrálhatok  értelmesebb dolgokra is!

Hát e öröö, e bódottáá!

Joy-napok

A boltkóros lányok a Joy-napokat sem hagyják ki az életükből. (Akciók, kuponok forevör!) Különösön  azok a boltkóros táncos lányok nem, akik egy egész napos táncpróba után nem sajnálják a maradék energiájukat, és megtoldják a napjukat egy laza négy órás shoppingolással. Tudomást sem vesznek lábfájásukról (úgy mint a paraszt asszonyok a betegségről), mert sok a vásárolni való, nincs idő sem pihenni, sem nyavalyogni. Gyűjtögetni, venni, birtokolni kell! Amire szükség van, az persze soha nincs (pl. kabát...), de nem adjuk fel az első boltok hasztalan körei után, ha már ott vagyunk, végigjárjuk az összeset, még a kupon- és akciómentes üzleteket is. Mindhiába sajnos... A Mülleren kívül ugyanis nem apasztja más bolt a pénztárcánkat (leszámítva egy csinos, jutányos árú nyárias ruhát a Promodban -így télvíz idején hasznos az- és egy kuponos sapkát a TajliVajliban). A záróra vet csak véget elszántságunknak. Így hát körömlakkal, gumicukorral és egyéb hasznos háztartási áruval tömött szatyrainkkal csalódottan hazaballagunk... és várjuk a januári leértékeléseket...

(Megnéztem, hogy a "shopping" címkéből van a legtöbb a blogon. Hát... őőő... asszem, lassan be kéne vetni a "könyvtár", "kultúra", vagy "tudomány" címkéket is...)

Világvége

( Figyelem! Pihentagyú poszt! Aki nem bírja, hagyja el az oldalt mihamarabb!)

Állítólag ma, 2011. 11. 11-én 11 óra 11 perckor bekövetkezik a világvége - már megint és kérdés persze, hogy milyen időszámítás szerint. Ha esetleg valaki lemaradt volna a május 21.-i, illetve az október 21.-i világvégéről, az ma este mindenképpen legyen résen!  Ebéd közben fel is merült a kérdés, hogy amennyiben tényleg bekövetkezne a végső pusztulás, kell-e arra egyáltalán készülni, illetve ha igen, ki hogyan tenné azt. Az egyik legkézenfekvőbb megoldásnak azt találtuk, ha belefekszünk egy csinos, kényelmes, selyembélésű koporsóba, miután bevettünk egy doboz fájdalomcsillapítót és így várjuk a vég bekövetkeztét. Ez persze csak egy lehetséges verzió. Lehet ötletelni, ki mit tenne!

Eszembe jutott egy hajdan nagyszüleimmel falubeli néni, aki az ezredfordulós világvégét  halálosan komolyan vette. Az utolsó napon, szilveszterkor otthon marasztalta az egész családot és szép csendesen családilag felbontották, majd elmajszolták a befőtteket, mondván úgysem kell az már ezután.

(Ha esetleg valaki olyan feledékeny lenne, hogy a mai armageddonról is lemarad, ne csüggedjen, mert az igazi, a legeslegeslegigazibb világvége 2012. 12. 23-án jön el. Akkor fog ugyanis lejárni valami maja naptár és ezért elpusztulunk mindannyian. Tessék tehát komolyan rettegni! Ha holnap reggel épségben ébredünk, van még bő egy évünk óvintézkedéseink precíz kidolgozására.)

Kabát válság

A mai magyar kabáthelyzet siralmas, aggasztó és kilátástalan. Napok óta rovom a köröket egy új kabát reményében. Januárra terveztem egy bombasztikus féláras akciós kabátvételt, de sajna a tél közeledtével felfedeztem, hogy a régi kabátom már nem emberek közé való. Fénykorában szép volt, de a minősége pocsék, így már nyúlott, folyamatosan bolyhosodik (az elmúlt három tél alatt jóformán a fél szövetet leborotváltam róla), egyszerűen nem érzem benne komfortosan magamat, na. Ezért úgy gondoltam, megérdemlek egy újat. Shoppingra fel! Ilyenkor az a stratégiám, hogy először olcsón akarok jót. Végigböngészem tehát a turikat, de semmi. Majd a boltokat. Először az alacsonyabb árfekvésűeket, de nem találtam semmit, aztán már úgy vagyok vele, hogy áldoznék is rá, de így is lehetetlennek tűnik a vállalkozásom. Érthetetlen anyagok, színek, szabások, vastagság. 

A mai magyar kabátkínálatot két részre oszthatjuk. 

1. Az első csoportot a susogós hurkadzsekik alkotják. Ezek kb. olyanok, mint a kilencvenes években, épp csak annyi az előrelépés, hogy karcsúsítottak. Komolyan, mintha annyira gazdasági válság lenne, hogy nem futná már új kabátok készítésére, ezért előkukázták a raktárból a régi, megmaradt szkafander-dzsekiket és a Michelin-gumiemberber fíling enyhítése céljából beszűkítették a derekukat. Plusz dizájnként még a hurkadzsekik előtti trend időszakából megmaradt jetiprémeket rájuk biggyesztették. (Na, hát ilyet nem akarok.) Egyetlen pozitív tulajdonságuk, hogy melegek, ami egy téli kabát esetében nem elhanyagolható. 

Jetiprémes nájlonpufajka

2. A másik csoportba a szövetkabátok tartoznak. Ilyet szeretnék én is. Egy szép színű, vastag anyagú, vékony vatelin béléssel rendelkező, jó szabású kabátot. Na, hát ilyen nincs! Nincsenek színek. Mindenhol csak és kizárólag fekete, szürke és barna. Jó, láttam egy darab málnapirosat és egy darab sárgát, de ennyi. Annyira válság van, hogy már színekre sem futja. Különben is, a depis, pesszimista magyaroknak pont jó lesz a fekete. De ami még a színtelenségnél is elkeserítőbb, az a "szabástalanság". Egy szövetkabát úgy szép, ha követi az alakot. Például a fehérholló számba menő málnapiros kabát akkor követi a hátam vonalát, ha úgy görnyedek benne, mint Quasimodo. (Most komolyan, ki is próbáltam!) De igazából a legtöbb kabát háta valami rémséges, tényleg púpot kéne növesztenem, akkor talán állna rajtam valahogy. (Mondjuk sajnos sok embernek tényleg szörnyű a tartása.) Csicsolina barátosnémat idézve úgy nézek ki bennük, mint egy "telefosott zokni". És szövetkabát téren a  számomra legérthetetlenebb momentum az a kabátok vastagsága. Merthogy ezek szerintem nem téli, hanem átmeneti kabátok. Vékony szövet, nincs bélése. (Itt nem arra gondolok, hogy tömjük tele egy kiló vatelinnel és csináljunk magunkból hóembert, de azért egy vékony réteg bőven elfér benne anélkül, hogy rontaná az összhatást.) Nem értem, hogy nem fagy be a segge azoknak, akik ilyet hordanak.A szövetek minősége pedig már tényleg a no comment kategória.

Színes Quasimodo-fazon

Szóval a helyzet egyre reménytelenebb, a rossz idő mindjárt beköszönt én meg ijesztegethetem az embereket a kinyúlott, fekete, csimbókos kabátomban. 

Naccerűez.

u.i: 

Azért ez az Ille-olla márka izgatja a fantáziámat. Lehet saját kabátot összeállítani. Jónak tűnik... Majd ha legközelebb Budapesten járok, megpróbálom útba ejteni...

http://www.ille-olla.hu/ 

Bruttó 20 év néptánc

Nem, péntek este továbbra sem érek rá, mert próba van, jegyezd meg végre, kérlek! Egészen pontosan '97 óta van péntek esténként próbám. 2007 óta csütörtökön is. Réges-régen, az ősidők kezdetén ('91) meg hétfőn volt. Időnként egész hétvégés próba, évente edzőtábor. Beosztja, igen így van, nagyon is beosztja az időmet. Hát istenem, ez ezzel jár... Nem mondom, hogy néha nem unom, hogy ehhez kell igazítani a baráti találkozásokat, a háztartást, egyéb teendőimet, konkrétan az egész életemet.

Ha hétvégén fellépés van, a családi ebédet, programokat, mert jajj, nekem oda kell ám időben érni, ma már fél 12-kor enni kell, hogy odaérjek. És igen, ezt néha a család is marhára unja, mert az ő idejüket is beosztja. Az ő támogatásuk is kell hozzá, különösen gyerekkorban. Indulás előtt vasalás (ez időnként elég rapidra sikerül, csak ami látszik), pakolás (ruhazsákok, bőrönd, ki mit szeret, gigaméretű Kikás szatyor a nagyalsónak), hajfonás (mert én szorgalmas vagyok és előre dolgozok, hogy több időm legyen ott a többiekre, amúgy meg utálom, ha más csinálja), cipekedés (mint valami román menekült) a minimum 10 kilós batyummal. Megérkezés, készülődés (van hajlakkod/ pótharisnyád/ kurvás rúzsod/ hajgumid/ 8 db felesleges hullámcsatod/ egyéb trehányságból otthon hagyott neked felesleges ruhadarabod?), engemisfonjálbe, megintutolsónakkészülökel, laposaszoknyám, rövid átmozgatás, műsorcsúszás, kiapárom?, kezdés, szarahangosítás, csúszikaszínpad, elcsesztükasort, impro, magasankezdteazéneket, végülisnemvoltrossz, taps, vissza, viszlát. Hazaérkezés, agyonizzadt cuccok kiteregetése (=bombarobbanás látványa), visszatérés a normál hétvégéhez.

Van belefektetett munka, van áldozat, de van eredménye is. Szeretem. Megéri.

Mozgás. Állóképesség, egyenes hát, batár nagy vádli.

Zene. Ének. Már csak ordítós fejhangon tudok.

Művészet. Szereplés, színpad. Nagy megmérettetések, vidéki tájolások.

Hagyományok. Újítás. Folklór, táncszínház.

Utazás. Világot látok. Rengeteg élmény.

Közösség. Barátok. Megtart.

T á n c .

(nettóban csak 18 év)

Panel

        Pörkölt, cigi, kávé, sült krumpli, állott öreg, koszos szellőző. Szag. Panel-wc. Be kell mindig csukni, különben az egész lakásban.

       Fúrás, órákig, nem hiltivel, radiátorcsap, nyit-zár, víz áramlik, csövekben, hajszárító. Szombat kilenckor porszívó, kukásautó, mosógép. Igen gyakran galambok. Elűzhetetlenek. Csótány nincs, hálisten.

           Felső nénivel nyolc előtt mindig a lépcsőházban. Hozza az újságot. Jó reggelt. Utat enged, mindig rohanok. Csúnyán köhög, szegényke. Fázós, sokat fűt, az én csövem is meleg. 

       Alsó nénivel kezdetben rosszban, mert büdös a zománcfesték és a takarításidő az nem vasárnap ötkor. Különben is bemegy a pihe a nappalijába, szól ám a lakásszövetkezetnél. Láthatatlan, talán csak néha az ablakban, a függöny mögött. Aztán nevemen szólít, jönnek a redőnyösök, tegyem el a virágaimat, bajuk ne essen. Hogy hívják? Ili néni. Redőnyök készen, jajj, nagy kosszal járt ám, aranyoskám. Azóta  leeresztve mindig, nappal is. Kicsi lőrésre nyitva talán. Már örül, ha találkozunk, mindig kérdez.  Amúgy meg bent a sötétben. Várja.

        Gondnok bácsi és néni a földszinten mindig sürögnek, fürgék, dolgosak, alaposak. Gondnok bácsi dohog, kérdi, kié a robogó az ajtó előtt. Hát a miénk, hát nem félti, nem, nincs jobb hely, nincs útban. Minden héten megkérdezi. Időnként berúg, olyankor kicsit pirosabb, mogorvább. A nevem József, Nefelejcs József, szól a szomszéd lépcsőház kaputelefonjába. 

      A szemközti lakás üres. Mellettem egyedülálló negyvenes nő papagájjal. A földszinten kiabálós család.

        Ezen kívül néhány fiatal tulajdonos, néhány albérlő egyetemista, ősellenségek. Hangosak, zajosak, nincsenek bejelentve, nem is annyi közös költséget. Bezzeg a tulajdonosok. Ők már hetvenkettő óta itt. Nem így volt ám ez régen.

        Ha elutazom, másnak szólok, hogy a virágokat. Lakógyűlésre se jár senki. 

        És mégis jó itt. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb. Otthon, édes.