Túl a racionalitáson

Háttérinformáció a sztorihoz:

Az én egyetlen T.-mről tudni kell, hogy - mint azt már többször említettem - nagyonokosügyesaranyos. Tájékozott, művelt, véleménye van, gondolkodik, mögé néz, stb. Egyetlen kategóriában esélytelen csupán a Nobel-díjra, az pedig a matematika. A számokkal ugyanis nagyon hadilábon áll. (De ettől lesz ő még imádni valóbb. Ez a szexepilje.)

Következzen hát a sztori:

T. karácsonyra kapott pár igen hasznos könyvet. Az egyikben találtam egy nagyszerű, kiskegyed-szintű tesztet, amely arra hivatott, hogy megtudjuk, hogyan szeretünk. Tudjátok, hogy olyan lángoló szerelmesen (eros), vagy barátian (storge,) vagy játékosan (ludus). (Mellékesen jegyzem meg, hogy kimaradt még néhány típus, de hát istenem, ne legyünk telhetetlenek.)  Rakat kajától szétdurranó hassal, végre 12 óra alvás után, karácsonymámorosan már csak ez a magasröptű teszt hiányzott a teljes lelki békémhez. Mondom T.-nek, gyere tesztelni (hasonló bárgyú boldogságban úszott ő is, nem tiltakozott), van 9 állítás, 5 fokozatú skálán kell értékelni, hogy mennyire értesz vele egyet (1 nagyon nem ért egyet, 5 nagyon egyetért). 

Eslő állítás: "Első látásra kötődtünk egymáshoz." Erre én egyest adtam (nagyon más élethelyzetben voltunk akkor mindketten), majd némi habozás után T. is, de abban azért egyet értettünk, hogy kezdettől fogva szimpatikusnak találtuk egymást.

A második állításra sajnos nem emlékszem (pedig biztosan annak a mondatnak is megvolt a maga mélysége, bár a magassága nem hiszem), de arra is egyest adtunk mindketten, vagyis egyáltalán nem értettünk vele egyet.

Majd (meglepő módon) ezután következett a harmadik állítás: "A párommal úgy érezzük, egymásnak lettünk teremtve."  Nagy kacéran mondom neki, most te válaszolsz elsőnek! Jajj, miért én, de eddig én mondtam előbb, de nem, de igen, jó akkor írd le külön papírra, de nincs papír, jó akkor a gépbe... Le is írta, hogy ne legyen semmi sumákság, majd én nagy ártatlan, kerek szemmel nézve mondtam a választ: 

- 5! (azaz nagyon egyetértek). Miért, te? - rebegtem pilláim alatt. Furán néz, nagyon furán, nem mond semmit. Ajajj, rosszabbat adott... -Négyes? - Nem szól... - Hármas?? 

- Mindegy, hagyjuk... - mondta.

Én ülök ott lefagyva a könyvvel a kezemben, hogy hát ez van, naiv vagyok, biztos nem szeret igazán, vagy inkább az eszével szeret, mert tetszek neki, meg jól főzök és akkor az úgy racionális választás... Ő közben leült a szoba másik végébe egy fotelba kuksolni, na mondom, biztos most gondolja át, hogy kellek-e én neki és hogy a nálam igazabb szerelemre vágyik...(előtörtek az ex-démonjaim is) közben kimentem elszívni egy gondolattisztító, stresszcsökkentő cigit (még mielőtt valaki beszól, itt jegyezném meg, hogy nem dohányzom), azon töprengtem, hogy én milyen naív vagyok, mert én elhiszek itt neki fűt-fát-szépet, amit mond, meg hagyom, hogy megbolondítson, de most végre fény derült az igazságra, mert az én egyetlen Hozéáleándrórodrigezem szíve választottja többé már nem én, Grásziélahuaníta vagyok, hanem valami gaz, céda Lúsziamáriaeszmeralda... (Szegény hányatott sorsú Grásziélahuanítááááá...)

Visszamentem, T. ugyanúgy gubbasztott a fotelban. 

- Menjek haza? -kérdeztem. - Mert így nem sok értelme van akkor itt maradni.

- Menj, ha akarsz... - mondta elkeseredett hangon.   

- Nem értem, neked mi a bajod, én 5-öst adtam neked, és te nem vagy hajlandó megmondani, hogy hányast adtál. - végre elhagyta egy értelmes mondat a számat.

- Én kilencest adtam!! - vágta rá önérzetesen. (És ekkor bevillant a matek tudása...):

- De Nyuszika, ez egy ötfokozatú skála! - na, ekkor kezdett felfelé görbülni a szám.

- Azt mondtad, hogy kilencig kell értékelni!

- Nem, én azt mondtam, hogy 9 állítás van és 5 fokozatú a skála, hogy mennyire értesz egyet.

Ekkor összenéztünk, ő a szoba egyik végében, én a másikban és elkezdtünk vihogni. Mert én ugye a fent említett okok miatt keseregtem, ő meg amiatt, mert azt hitte, hogy én egy 9 fokozatú skálán 5-re értékeltem a kapcsolatunkat. "Most gondolj bele, olyan mintha az ötösön én kettest adtam volna!"  - morcogott mosolyogva az én kis matekzsenim. Hát, mit mondjak, találunk mi ingert magunknak, ha épp fogytán vagyunk belőle. :)

Szóval így áll Ő a matekkal és a számokkal... Felülemelkedik minden racionalitáson, hiszen 5-ből 9-re értékeli azt, hogy mennyire lettünk egymásnak teremtve.

Mondom én, hogy jó pasi! :)