... biztosan nem ez. Akár egy egész nap Ferencvegyenlevegőt-tel, akár egy szokásos csütörtök délutáni show-time, vagy egy hétfő délelőtt Marcus Aureliussal és Nyihaha úrral (gondnok vagy gondnokolt? - ez itt a kérdés!). Akár egy nagy környezettanulmányos kör a nyolcban (no, azért lehetőleg galambok és egyéb állatfajták nélkül). Akár a Görög Istent csapkodni egész nap. Mondjuk csupa kapcsolattartásos ügyre azért nem cserélném el.
De az egészen biztos, hogy éljen soká a szellemi munka! (Anyámnakmármegintnigazavan, tanulnikellkislányom.) Fárasztósága ellenére épít, fejleszt és gondolkodó emberré tesz. Továbbá éljen soká a Szociális Munka! A legüberkirályabb szakma a világon - bár inkább terepen, mint papírok közt halni meg (persze, ha éhen, az megint más...). És hagyjuk a mesét a lelki megterheléssel, egy-két álmatlan éjszaka igazán belefér. A monotonitás, a bájvigyorgás, az idegen terület és a kotlátozott nyelvi kód (tökre átérzem) miatt magadat tök hülyének érzés - na, az lelkileg sokkal megterhelőbb.
Az első napról ígértem, az első hét lett belőle. Kíváncsian vártam, vajon mennyivel fog jobban tetszeni. Nos, lényegesen gyorsabban szolgálok már ki, meg tizes számkörben gyorsan összeadok számokat (fuck a hülye német számsorrend kimondásába = "háromhuszon euró ötnegyven cent"), már csak ritkán keverem össze a kávéfajtákat, valamint a lisztfajtákkal és kenyerekkel és kezdek jobb barátságot ápolni. Ellenségem viszont a sütő és a forró platnik, valamint az eszeveszett hajtás és kapkodás. Az első napokban izomlázban sohasem szenvedő lábaimban izomláz ("álló" izomra eddig még tényleg nem gyúrtam), agyam pedig nap végére elfogy. Beszélni és dolgozni egyszerre - nagy kihívás, nem is nagyon mennek még a legegyszerűbb mondatok sem... Nemhogy a szellemesebbek... Savanyú szerencsétlennek tűnök.
Eszter álma szerintem egy jól szervezett rendszerben, jó körülmények között, jól megfizetve csinálni ugyanazt a munkát, mint eddig. Amihez ért. És amit szeret.
