... vár rám, ugyanis a mai napomat sikeresen egy kis tükör (amivel a sérómat csekkolom hátulról a nagy tükörben) összetörésével kezdtem. Nincs is ennél lelkesítőbb napindítás egy amúgy sem túl jó időszakomban (lásd: előző bejegyzés). Gyorsan le is pergett előttem néhány lehetséges szörnyűség, ami történhet velem az elkövetkezendő hét évben, elsirattam hát hamvában holt fiatalságomat és kolbászbólkerítésemet és egész elhibázandó életemet.
A trauma még friss volt, az idő viszont szaladt, mint minden rendes reggelen, mélyebb feldolgozásra nem volt lehetőség. Elindultam hát dolgozni, ami esetemben két lehetséges módon tud zajlani. Közel lakom a munkahelyemhez, így ha az útba eső buszmegállóba odaérkezésemkor éppen begördül egy fénysebességgel száguldó, még a menetrend szerintinél is sokkal sűrűbben közlekedő busz, akkor felszállok rá, ha meg nem, akkor negyed óra óra alatt közvetlen járatú lábbusszal jutok el a munkahelyemre.
Nos, a mai napon az első eset történt, felszálltam hát a buszra két megálló kedvéért. Éppen leszállni készültem, amikor is elém toppant egy ellenőr (kalauz nélküli??): "jegyeket, bérleteket!" És ugyanebben a pillanatban pavlovi reflex-szerűen két gondolat villant át az agyamon: 1. "basszamegmahatodikavan", 2. "basszamegnemcseréltemkiabérletemet". (Magyarázó megjegyzés: nekem a munkáltatóm veszi a bérletemet -munkaeszköz- odaadják a borítékot, kiveszem, aláírom, a régi bérlet leadom. Aprócska információ még rólam, hogy én iszonyatosan trehány vagyok, papírfóbiában szenvedek, elhárító mechanizmusként így mindenféle papírt elkeverek, elfelejtek, elrontok, stb., vagyis a munkahelyemen, a fiókban csücsült a friss és ropogós bérletem, nem pedig nálam, az agyontixózott műanyagtokjában). Miután elmagyaráztam lúzerságomat az (egyébként tényleg nagyon udvarias és emberséges) ellenőr kollégának, készségesen elmagyarázta a teendőt (érvényes bérletecskét egy héten belül bemutatni az irodán, majd ezer forintocskát hanyagságom zálogaként kifizetni), elkérte az adataimat, és csatolta a a büntipapíromhoz a régi lejárt bérletemet. Felajzottan bemasíroztam a munkahelyemre, gyorsan felvettem az új, immáron érvényes bérletemet, majd ezután szembesültem lúzerságom második következményével, miszerint én lányos zavaromban ugye odaadtam a régi bérletemet, amit nekem meg a munkahelyemen le kell adni... (Telefon, igen megvan az, persze visszakapom, ha igényt tartok rá, amikor bemutatom az újat...)
Szóval alapvetően nem tartom magam babonásnak, de mivel a tükör összetörését követően fél órán belül már ennyi negatív hatás ért, bele sem merek gondolni, mi vár rám az elkövetkezendő hét évben...
(Távgyógyító, közreműködésem nélkül történő rontáslevételt szívesen fogadok.)
