A férfi vadászik (iPadre)

Tudjátok mi ezerszer elszántabb és eszeveszettebb egy Galomour-napozó nőnél? Az iPad vásárló férfi! Szavakkal leírhatatlan, megkísérelni is felesleges. Beszéljen helyettem a video. (kb.1:30-ig)

(Természetesen T. is ott volt. Két órát állt sorba. Nincs több hozzáfűznivalóm.)

Kedves Férfiak! Ezek után egy szót se!

Mindig van remény

Jelentem, pont került végre a  kabát-ügy végére!

Ennek örömére ünnepélyesen megígérem, hogy ez lesz az utolsó HP-bejegyzésem ebben az évben (másfél hónapot csak kibírok.. :))

Semmi pucc, semmi extra, de pont (majdnem teljesen) megfelel az elvárásaimnak. Úgy érzem, a jelenlegi siralmas felhozatalból  sikerült  megkaparintani az egyetlen normálisat. Mindjárt kifejtem, miért ő az igazi.

Az áldozat paraméterei:

Lelőhely: Orsay (A héten végén kerülhetett a boltba, én szombaton fedeztem fel.)

Szín: világosszürke. Színben továbbra sem volt választék, de legalább nem fekete. Le a nemzeti egyen gyásszal!

Anyag: fincsi puhi gyapjú, megfizethető áron, nem pedig műszálas vacak. 

Itt kell megemlítenem, hogy a héten majdnem vettem Csájnízban egy piros, egészen emberi szabású kabátot (amúgy kifejezetten meleg, bélelt kabátok kaphatók náluk, nem hülyék ezek a kínaiak és nem véletlenül váltak gazdasági nagyhatalommá), aminek totál fos volt az anyaga (szövethez nem sok köze, inkább, mint egy polártakaró), de nagyon el voltam keseredve és már úgy voltam vele, hogy lesz*rom (komolyan mondom, házat nem ilyen bonyolult venni), szóval majdnem megvettem, de hiányzott egy gombja és se pótgomb, se másik abból a méretből, úgyhogy ezt égi jelnek tekintettem és nem vettem meg. Pedig T. igyekezett "egypercesíteni" ("tépjél le a másikról egy gombot"), mert már ő is nagyon unta a hetek óta húzódó kabát-hisztériámat. Az eset után boltról boltra cibált és (na, ez a nem mindegy!) már ő mutogatta nekem a minél gyorsabban megvásárolandó (=rinyálás befejezését maga után vonó) darabokat. Hasztalan, már fejből leltárba tudnám venni a város összes kabátját.

Vastagság: hát ez azért nem az igazi, be kell vallanom. Van egy vékony vatelin-bélése, de Szibériában nem tesztelném. Reménykedem a globális felmelegedés okozta, tavalyihoz hasonló enyhe télben. Amennyiben mégis beköszönt a zimankó, kénytelen leszek megfogadni T. tanácsát és aláöltözök (mert hogy szerinte én nem értem ám, hogy azért vékonyak a kabátok, mert rétegesen kell öltözködni, így tesznek nagyon fejlettügyesokos nyugati embertársaink is, kövessem hát példájukat). 

Szabás: hát végre egy normális emberi alakra készült kabát! Nagyon szépen követi a hátam vonalát. Tudom én, hogy sok lelki terhet cipelünk, de azért annyira nem görbék az emberek, mint amilyen rosszul szabottak a kabátok. Nem hiszem ugyanis, hogy az én hátam lenne ennyire extrém módon egyenes. (A Promod-ban amúgy szépen szabott, szép színű, ámde átmeneti vastagságú kabátok kaphatók. Kár értük...)

Szóval befejeződött egy hatalmaaas projekt. Én szép csöndben örülgetek, a környezetem is fellélegzik. Nem kapok sikítófrászt reggelente, amikor meglátom magam a Szörnyella-gúnyámban. Helyre állt a világbéke! Most már koncentrálhatok  értelmesebb dolgokra is!

Hát e öröö, e bódottáá!

Joy-napok

A boltkóros lányok a Joy-napokat sem hagyják ki az életükből. (Akciók, kuponok forevör!) Különösön  azok a boltkóros táncos lányok nem, akik egy egész napos táncpróba után nem sajnálják a maradék energiájukat, és megtoldják a napjukat egy laza négy órás shoppingolással. Tudomást sem vesznek lábfájásukról (úgy mint a paraszt asszonyok a betegségről), mert sok a vásárolni való, nincs idő sem pihenni, sem nyavalyogni. Gyűjtögetni, venni, birtokolni kell! Amire szükség van, az persze soha nincs (pl. kabát...), de nem adjuk fel az első boltok hasztalan körei után, ha már ott vagyunk, végigjárjuk az összeset, még a kupon- és akciómentes üzleteket is. Mindhiába sajnos... A Mülleren kívül ugyanis nem apasztja más bolt a pénztárcánkat (leszámítva egy csinos, jutányos árú nyárias ruhát a Promodban -így télvíz idején hasznos az- és egy kuponos sapkát a TajliVajliban). A záróra vet csak véget elszántságunknak. Így hát körömlakkal, gumicukorral és egyéb hasznos háztartási áruval tömött szatyrainkkal csalódottan hazaballagunk... és várjuk a januári leértékeléseket...

(Megnéztem, hogy a "shopping" címkéből van a legtöbb a blogon. Hát... őőő... asszem, lassan be kéne vetni a "könyvtár", "kultúra", vagy "tudomány" címkéket is...)

Kabát válság

A mai magyar kabáthelyzet siralmas, aggasztó és kilátástalan. Napok óta rovom a köröket egy új kabát reményében. Januárra terveztem egy bombasztikus féláras akciós kabátvételt, de sajna a tél közeledtével felfedeztem, hogy a régi kabátom már nem emberek közé való. Fénykorában szép volt, de a minősége pocsék, így már nyúlott, folyamatosan bolyhosodik (az elmúlt három tél alatt jóformán a fél szövetet leborotváltam róla), egyszerűen nem érzem benne komfortosan magamat, na. Ezért úgy gondoltam, megérdemlek egy újat. Shoppingra fel! Ilyenkor az a stratégiám, hogy először olcsón akarok jót. Végigböngészem tehát a turikat, de semmi. Majd a boltokat. Először az alacsonyabb árfekvésűeket, de nem találtam semmit, aztán már úgy vagyok vele, hogy áldoznék is rá, de így is lehetetlennek tűnik a vállalkozásom. Érthetetlen anyagok, színek, szabások, vastagság. 

A mai magyar kabátkínálatot két részre oszthatjuk. 

1. Az első csoportot a susogós hurkadzsekik alkotják. Ezek kb. olyanok, mint a kilencvenes években, épp csak annyi az előrelépés, hogy karcsúsítottak. Komolyan, mintha annyira gazdasági válság lenne, hogy nem futná már új kabátok készítésére, ezért előkukázták a raktárból a régi, megmaradt szkafander-dzsekiket és a Michelin-gumiemberber fíling enyhítése céljából beszűkítették a derekukat. Plusz dizájnként még a hurkadzsekik előtti trend időszakából megmaradt jetiprémeket rájuk biggyesztették. (Na, hát ilyet nem akarok.) Egyetlen pozitív tulajdonságuk, hogy melegek, ami egy téli kabát esetében nem elhanyagolható. 

Jetiprémes nájlonpufajka

2. A másik csoportba a szövetkabátok tartoznak. Ilyet szeretnék én is. Egy szép színű, vastag anyagú, vékony vatelin béléssel rendelkező, jó szabású kabátot. Na, hát ilyen nincs! Nincsenek színek. Mindenhol csak és kizárólag fekete, szürke és barna. Jó, láttam egy darab málnapirosat és egy darab sárgát, de ennyi. Annyira válság van, hogy már színekre sem futja. Különben is, a depis, pesszimista magyaroknak pont jó lesz a fekete. De ami még a színtelenségnél is elkeserítőbb, az a "szabástalanság". Egy szövetkabát úgy szép, ha követi az alakot. Például a fehérholló számba menő málnapiros kabát akkor követi a hátam vonalát, ha úgy görnyedek benne, mint Quasimodo. (Most komolyan, ki is próbáltam!) De igazából a legtöbb kabát háta valami rémséges, tényleg púpot kéne növesztenem, akkor talán állna rajtam valahogy. (Mondjuk sajnos sok embernek tényleg szörnyű a tartása.) Csicsolina barátosnémat idézve úgy nézek ki bennük, mint egy "telefosott zokni". És szövetkabát téren a  számomra legérthetetlenebb momentum az a kabátok vastagsága. Merthogy ezek szerintem nem téli, hanem átmeneti kabátok. Vékony szövet, nincs bélése. (Itt nem arra gondolok, hogy tömjük tele egy kiló vatelinnel és csináljunk magunkból hóembert, de azért egy vékony réteg bőven elfér benne anélkül, hogy rontaná az összhatást.) Nem értem, hogy nem fagy be a segge azoknak, akik ilyet hordanak.A szövetek minősége pedig már tényleg a no comment kategória.

Színes Quasimodo-fazon

Szóval a helyzet egyre reménytelenebb, a rossz idő mindjárt beköszönt én meg ijesztegethetem az embereket a kinyúlott, fekete, csimbókos kabátomban. 

Naccerűez.

u.i: 

Azért ez az Ille-olla márka izgatja a fantáziámat. Lehet saját kabátot összeállítani. Jónak tűnik... Majd ha legközelebb Budapesten járok, megpróbálom útba ejteni...

http://www.ille-olla.hu/ 

Papucshős

...avagy megérzéseinkről

Emlékeztek, visszavittem a tönkrement sátrat a Hervisbe, adtak egy cetlit, hogy levásárolhatom az árát 3 hónapon belül (hatezer). Körbenéztem már ott akkor augusztusban, de egy papucson kívül (ami még sokkal, de sokkal a sátras történés előtt nagyon megtetszett) semmi érdemlegeset nem találtam. Nem hordok ugyanis sportos cuccokat, az égvilágon semmire nincs szükségem abból a boltból. (Gondolkodtam futócipőn, de nem találtam semmi jót, viszont beszereztem vateráról egyet igen jutányos áron.) Sokszor benéztem arra jártamban (minimum harminchatszor), de továbbra sem volt semmi. Többször belebotlottam "A" papucsba, de hát azért mégiscsak túlzás hatezret adni érte! Mármint már nem kell kiadni, mert ki van adva ugye, de a tudat a lényeg. Az, hogy lenézek és megijedek, hogy jesszus, nekem egy Hatezer Forintos Papucs van a lábamon! 

Aztán beköszöntött az őszi szezon és én megpillantottam egy fitnesznacit, ami megfizethető volt (négyezer), mondom, úgysincs nekem egy rongyom se, ha éppen valami publikus mozoghatnékom támadna, ami egyébként nem szokott támadni (de sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő), akkor csak nem fogok szakadt vagy domestos-foltos mackóban rubintrépázni mások előtt. Szóval gondoltam megveszem a nacit (közben azért továbbra is kacérkodtam a Papuccsal), meg még két bájos rózsaszín kézi súlyzót és letudom végre ezt a két hónapja tartó elviselhetetlen stresszt (meg az integető izmomat)! Igen ám, de csak egy termékre lehet levásárolni (szembesültem vele a pénztárnál, pedig amúgy rá volt írva, de hát mit nekem értő olvasás) a kettőt fizet hármat vihet akció miatt. Grrrrr! Köszönöm, viszonlángos, jó-jó, majd akkor inkább legközelebb körül nézek még egyszer (harmincnyolcadjára is). Kimentem a boltból, léptem kettőt, azt banyeg, mondom, hát a fene tököl ezzel már ennyit! Úgysincs egy rendes papucsom (T. nagyon leminősítette a jelenlegit, KB pedig egyenesen fel sem vette vendégeskedésekor, mert rontja az imidzsét), visszamentem hát és megvettem végre az Hatezer Forintos Papucsot. Nem bántam meg. Tetszik, kényelmes és T. (igen magas) igényeit is kielégíti. Íme, ő az:

Igazából nem is értem, sokszor mi a fenének tökölök annyit egyszerű dolgokkal. Ez volt az első megérzésem és végül is két hónap és egy csomó elcseszett idő után hallgattam is rá. (Jobb később, mint soha...)

És igaza van T.-nek is, amiért most megvett (mellesleg egy vagyonért) egy dizájnos hangfalat . Meglátta, megszerette, azt mondja ő ezt megveszi. (Ezt ő úgy hívja, hogy "instant get".) Először nem értettem, miért olyan fontos ez neki (mert ez azért mégsem egy féláron kínált csizma), de aztán rájöttem, hogy úgyis ezen pörögne, ha nem venné meg, akkor meg minek pörögni, ha nem muszáj. Mert hogy ez Neki fontos, nem nekem. (Az viszont fontos, hogy neki fontos.)

Már a birtokában van. Tetszik neki. 

Kedves gyerekek, a mai történetünk tanulsága a következő:

Sokszor már az első pillanatban pontosan tudjuk, hogy mit szeretnénk (papucsot, hangfalat, életet), de nem merjük megtenni, kimondani, nem hallgatunk magunkra és elnyomjuk a belső hangot. (Ejj, de patetikus-ezoterikus vagyok mostanság. Mindjárt felcsapok müllerpéternek.) 

Rosszul szocializálódtunk.

Házi feladat: ezen változtatni!

Sokperces

(v.ö. :http://kalauznelkuli.blogspot.com/2011/09/egyperces.html)

A nő merőben más módszerekkel vásárol, mint a férfi. Glamour-napok közeledtével időben megveszi az újságot, majd felderítő túrát végez, előre dolgozik, hogy az év egyik fő shopping hétvégéjét kisimult idegekkel és teli gardróbbal zárja. Első nap, pénteken még a nagy tömeg előtt (tehát lehetőség szerint még délelőtt, de legkésőbb kora délután) igyekszik gyorsan lecsapni a kiszemelt (már felpróbált, átgondolt, nyugtázott) darabokra. A második napon, szombaton, az okos és gyakorlott glamour-napozó lehetőleg kikerüli hasonlóan elvakult, azonban szigorúan csakis takarékossági szempontokat szem előtt tartó nőtársait (még mindig válság van, na). Kilométeres sorok, könyöklés, harc a normális méretekért. Tömegiszony garantált.

Bevallom, én idén nem voltam rafinált glamourozó, mert szombaton találkoztam a barátnőimmel, akiknek viszont csak szombaton volt lehetősége a shopping-túrára. Csiccsolina kabátra vadászott, méghozzá olyanra, ami nem kifejezetten kismama kabát, de belefér most ősszel (és egy kicsit még tavasszal) és később is kitudja használni. Ez a vállalkozás lehetetlennek bizonyult egészen addig, amíg a mi szemfüles Márisunk nem találta meg C. számára az ideális darabot. Kedves kismamánk azonban nem volt elégedett az A-vonalú, tökéletes fazonú, nem mellesleg féláron kínált kabát színével. A mi végtelenül türelmes, gyakorlatias és józan paraszti eszű Márisunk ezen a ponton igencsak ingerültté vált. A háundem kellős közepén kiosztotta Csicsolinát, amiért az már végigjárta az összes boltot, de vagy nem talált olyan szabásút, amibe belefér a hasával együtt, vagy horror árú kabátokat szúrt ki magának, erre megvan a tökéletes kabát, ő meg itt rinyál a színe miatt! (kék, piros és fekete volt belőle, tehát abszolúte kihasználható színek.) A hegyi  beszéd sem győzte meg kismamánkat, de legalább a húga vett egyet magának.

A harmadik napon (tisztára mint egy teremtéstörténet) eljövend az utolsó esélyek és lehetőségek napja. A glamour-takarékos háziasszony tesz egy utolsó (sokadik) kört (mi mindent megteszünk a spórolás miatt) és a döntéshozatal alatt álló ruhák felett ítéletet hoz. A döntés általában az "á, úgyse találok jobbat" felismerés tükrében születik, vagyis, amit ezerszer megnéztünk és nem nagyon tetszett, megbékélünk vele, tehát akár ki is hagyhattuk volna azt az ezer kört (úgy, mint ahogy azt a pasik is teszik), persze akkor meg folytonos kétség gyötörne, hogy hátha találtunk volna jobbat is (a pasiknak ilyen viszont soha, a legvadabb rémálmukban sem jutna eszükbe). Persze ez az egész genetikailag kódolt: a nők (aprólékosan) gyűjtögetnek, a férfiak meg (célratörően) vadásznak.

Az idei Glamour-napi ruhatárfrissítésem nem volt a legeredményesebb. Találtam ugyan pár praktikus alapdarabot, de semmi különleges. Talán majd a téli leárazásokkor... vagy a tavaszi Glamour-napokon! :)

u.i.: A férfi (vagyis T.) majdnem megint produkált egy "egypercest" (webshopból rendelt volna egy színben és méretben megfelelő tisza cipőt mindenféle vacillálás nélkül: meglátta, megtetszett, majdnem klikk), de jól elbizonytalanítottam. Mondjuk továbbra is kitart a választása mellett, de így legalább nem hozott elhamarkodott döntést.

Hiába, a nők már csak ilyenek.

Egyperces

20 perc, 2 bolt, 4 póló. A férfi vásárol.

Akci-jóóó!

Életem első sátrazására készülök a hétvégén. Még sosem sátraztam, eddig ez kimaradt az életemből. Szóval hétvégén megyünk a Balcsira és felavatjuk az új sátrat! Sátram ugyanis már van, még nyár elején beszereztem. (Tud valaki a sátorra szinonímát? Sok lesz itt a szóismétlés.)

Namármost, az úgy volt, hogy én papucsot venni indultam a Hervisbe (mert a kedvenc nyári flangálós pacskeromat ellpoták tavaly a Balaton partról, csak azért mert nájki volt -persze én is hülye voltam, miért abban megyek strandra-, a veszteségélményt máig nem dolgoztam fel, ezért úgy döntöttem, kompenzálásképp megérdemlek egy újat), és akkor látom, hogy kettőt fizet, hármat vihet akció van! (Minden termékre!) 

A folytatás előtt fontosnak tartom leszögezni azt, hogy ugyan nőből vagyok, de szent meggyőződésem, hogy én személy szerint nem vagyok szolgája és áldozata a kapitalizmusnak, csupán élek az effajta kihagyhatatlan lehetőségekkel a spórolás érdekében. 

Szóval a papucsomat már kiválasztottam (ugyanolyan mint a régi, helyreállt a lelki békém), azután körbenéztem, hogy mit is vegyek még, majd megakadt a szemem  a hálózsákokon -ohó, ilyenem nekem nincs is!-, pedig hányszor kellett volna már, de mindig csak kölcsön kértem másoktól. Jól van, ezt megveszem. Na, két termék már kipipálva, de mi is legyen a harmadik? Fürkészgetek,gondolkodom (olcsó futócipő vagy napszemüveg?) nézek, nézek (netán egy kézi súlyzó?), nézelődök... ééés megvan! -villanykörte kigyullad, felkiáltójelek cikáznak a fejem körül - hát persze, hogy egy SÁTOR! Mi más? Hisz nekem nincs is olyanom, és milyen olcsó (6 rugó), és kilimandzsáró és az igazán hasznos, ha van egy otthon, jól jöhet az még! (Devizahitelesek figyelmébe is ajánlanám eme lehetőséget végszükség esetére. Nem is értem, a kormánynak hogy nem jutott ez eddig az eszébe.) 

Tekintettel arra, hogy nem igazán vagyok nagy sátorszakértő, hívtam T.-t, hogy adjon tanácsot, a megadott paraméterek alapján ez jó sátornak számít-e. T.-t épp felébresztettem és nem igazán értette, hogy minek nekem sátor, ha már mindenáron költekezni akarok, miért nem veszek inkább egy pólót. De nekem nem póló kell, mondom, hanem sááátoor, mert akkor lehet majd menni sáááátrazniiii! Mániás fázisomban nem tudott meggyőzni a sátorvétel szükségtelenségéről, meg én sem őt a szükségességéről, de áldását adta a kiszemelt darabra, majd visszafeküdt aludni. (Azt azért hozzá kell tennem, hogy a sátrazás gondolatmagját ő ültette  ám el a fejemben még régebben, úgyhogy hiányoltam a lelkesedést, de az is igaz, hogy ha fordított esetben ő egy hasonló kaliberű kérdéssel verne fel engem álmomból - hát hasonlóképpen hülyén néznék én is.)

Szóval tuti vétel volt ez a hármas! A papucsomat azóta is lelkesen hordom (nagggyon kényelmes amúgy), bár most azt hiszem, nem ebben fogok strandra menni, a hálózsákomat is felavattam, úgyhogy már csak a sátor van vissza (ott árválkodik szegény még az originál csomagolásában). 

"Napfény járja át a szívem újra, csak egy szál bikinit (meg egy sátrat, meg egy hálózsákot, meg két polifoamot, meg....) hoztam el az útra...." :) Hétvégén irány a Balcsi!!

És ugye, hogy nem volt felesleges megvenni? ;)