Praktikum

A féléves gyakorlatom véget ért, hamarosan államilag elismert "szegény szosziális" leszek. Visszatekintő  - pongyolán megfogalmazott - összefoglaló következik.

(A németországi diplomaelismertetési eljárásról korábban már ITT írtam.)

Szóval iskolai szociális munka egy Realschule-ban (5-10. osztály, kb. közepes képességű gyerekek), fenntartója a Diakonisches Werk (az evangélikus egyház szociális szolgáltatója). 

Kezdeném talán az egyházi vonallal: 

nos, ez itt szigorúan szakmai alapokon nyugszik, semmi vallásosat, isteneset nem hallottam a fél év alatt sem a gyakorlatvezetőmtől, sem a többi iskolai szoc.munkástól, sem az intézményvezetőtől. Szocmunka folyik és kész. Azt mondjuk talán a dolgozóktól elvárják, hogy történelmi egyház tagja legyen, de tőlem pl. ezt sem kérdezték meg. A keresztény értékrend (azaz a normális emberi értékrend, semmi extra) szerint kell végezni a munkát és viselkedni. A németek egyébként alapvetően nagyon vallásosak, de teljesen kulturáltan, magától értetődően élik ezt meg, nem gondolják ettől különb, jobb, feljebb való embernek magukat. A valódi, normális, alázatos keresztény értékek szerint gondolkodnak és élnek. Annak ellenére, hogy mind a Caritas, mind a Diakonie nagy szociális szolgáltatók Németország szerte, tényleg elsősorban szakmai munka folyik náluk, nem pedig az egyházi kórustagok, presbiteresk, egyéb testvérek mindenáron való (szakmai szempontokat megelőző) alkalmazása. 

A sok civil, egyházi szolgáltatónak egyébként megvan az az ismert előnye, hogy sokkal rugalmasabban tudnak reagálni problémákra, nem úgy, mint egy állami, agyonszabályozott intézmény. (Bár a németek alapból tök rugalmasan tudnak reagálni úgy általában bármire.)

Az iskolai szociális munkáról

Annak ellenére, hogy ez (még) nem törvényben előírt kötelező feladat, gyakorlatilag az összes iskolában van iskolai szociális munkás. Ebben az iskolában pl. 15 éve létezik. És a lehető legtermészetesebb dolog a világon, hogy van. Hogy néha Frau Z.E. kikér pár gyereket az óráról. Vagy hogy a gyerekek önként szeretnének lemenni kicsit hozzá beszélgetni. Mert pl. volt egy konfliktusuk, amit tisztázni szeretnének. Vagy valaminek a megszervezésében (korrepetálás, gyakorlati hely, stb.) segítséget igénylegnek. Vagy bemegy néha órára valamilyen játékos foglalozást tartani, vagy csak az osztállyal megbeszélni valamit. Nincs semmi fölösleges kérdezősködés, nem kapcsolódik semmilyen rossz szájíz, firtatva nézés, akármi azért, mert te most épp a Frau Z.E.-nél voltál. Kb. olyan, mintha a titkárságon lettél volna elintézni valamit. 

Az iskolai szociális munka ugyanis nemcsak a nehéz esetekkel foglalkozik, hanem minden, a gyerek jólétét érintő kérdéssel. Gyerekek, szülők, tanárok, mindenki mer oda fordulni. Sokszor a legcsip-csupabb ügyekkel. De pont ez a lényeg, hogy még az ici-pici problémát helyben, elérhető módon  kezeljék. Ne pedig egy sokkal nagyobb probléma miatt egy külső intézményből menjen ki valaki a családhoz. Mindig is vesszőparipám volt Magyarországon, és az itteni tapasztalatom is ezt támasztotta alá: az iskolai szocmunkát kell erősíteni, nem pedig a gyerekjólétiket. Mert akkor már régen késő, ha a gyejóról beszélünk (ha csak alapellátás is...). Itt az elmúlt fél évben egyetlen eset sem volt, amit jelezni kellett volna a Jugendamt felé. Nem hanyagságból, hanem azért, mert kisebb szinten sikerült megoldást találni. Egyébként is talán 2-3 ügy volt összesen, amiben a Jugendamt valamilyen módon érintett lett volna. 

A személyes tapasztalataimról

Most nem is azért, hogy mekkora tapasztalt vén róka vagyok, de csak dolgoztam már jópár évet. Ezek után nem volt könnyű visszakerülni a gyakorlatos szerepébe. Vegyes tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Mivel nem hordozom az önéletrajzomat a homlokomra tetoválva, plusz külföldi is vagyok, az elején még bizonytalanabb nyelvtudással, szerintem sokan nem tudtak mit kezdeni velem. A tanári karban is kb. a fele szerintem kb. félt hozzám szólni, nem vettek komolyan, mintha valami hülye lennék. Egy idő után megtanulja persze az ember lepörgetni, hogy ez tulajdonképpen nem az én bizonyítványom. És nyilván voltak nagyon kedves és segítőkész tanárok is, akik végig egyenértékűen kezeltek (és attól, hogy nem perfektül beszélek, az még nem azt jelenti, hogy hülye vagyok). Az iskolaigazgató is ebbe a csoportba tartozott szerencsére. 

A gyerekek elég furcsán néztek rám az elején, hogy ki ez a néni itt az iskolában, aki nem beszél tökéletesen németül, de aztán megszoktak. A házifeladatos csoportban is nem nagyon bíztak bennem az elején, de aztán rájöttek, hogy nyugodtan hívhatnak segítségül, legfeljebb néha megkérdezek egy-egy szót, hogy mit jelent. Mondjuk a gyerekek elfogadása is változó volt. Türelmetlenséget általában a másodgenerációs, migrációs hátterrű gyerekek részéről tapasztaltam. Tehát, akik már itt születtek, két nyelvet beszélnek, ugyanakkor akiknek a szülei tizenpár év után is igencsak törve beszélnek németül. Ezzel most nem azt mondom, hogy minden másodgenerációs ilyen, csak azt, hogy a kevésbé megértőek közülük valók voltak. Az "echte" német gyerekek meg genetikailag kódolva/ nevelve nagyon türelmesek. 

Hogy mit tanultam?

Hát jogi dolgokat így is önszorgalomból tanultam, nem a gyakorlatnak köszönhetően. Mi hogy működik, hogy hívják, hová tartozik, stb. Ebben a gyakorlatvezetőm kifejezetten antitálentum volt. Mondjuk szerencsére azért nincsenek olyan óriási különbségek.

Tanultam viszont rugalmasabb gondolkodást, szemléletmódot, reagálást a munkában. Egyfajta emberközelibb szociális munkát. Itt nincs nagy divatja a szakemberként jólmegmondósdinak, jobbantudósdinak. Nem arról van szó, hogy ne lehetne negatív dolgokat visszajelezni, de mégis nem olyan okostojás módon, eltávolodva zajlik az egész. A "Hilfe" szót eleve ritkábban hallani. Helyette sokkal inkább népszerű a "betreuen" (támogat) és a "begleiten" (kísér). Hozzátartozik még, hogy itt elég sokszínű a szolgáltatási paletta. Nem abban merül ki, hogy kétheti egyszer kimegy a családgondozó, és egy órában jól megmondja a tutit. Van olyanfajta segítő szolgáltatás is, hogy kimegy pl. egy olyan "családsegítő", heti több órában, aki pl. segít a háztartást rendbekapni, gyerekre vigyázni, stb. (Az egyéb szakmai részleteknek szerintem szentelek majd egy külön posztot.)

Magabiztosságot. Mert az egy dolog, hogy mi megy magyarul, milyen szakmai ismereteim vannak, itt azért mégis egy idegennyelven kellene boldogulni egy alapvetően kommunikációközpontú szakmában. Ráadásul az elején a német sem ment olyan jól. Szóval ebben mind-mind fejlődtem. Ha jön egy bármilyen szitu, akkor már nem tojom össze magam tőle. 

Összességében jó volt ez a gyakorlat arra, hogy megérkezzek ebbe a szakmai és kultúrális közegbe. Kicsit talán sok volt a fél év, sztem egy 3-4 hónap elég lett volna belőle. 

Diplomaelismertetési eljárás Németországban

Ügyintézős poszt következik. Az internet tele hülyeségekkel, úgyhogy bocsi, de lesz pár száraz, ám valós információkat tartalmazó, hasznos, ügyintézős leírás is - hátha valakinek még hasznára válik.

Szóval mindenki tudja, hogy mesterségem címere sz.m., vagyis szociális munkás. Cseppet sem tudatosan, de valahogy mégis egymásra találtunk ezzel a szakmával, csűrtük-csavartuk egymást, de mindenféle nehézség, kétely, bizonytalanság ellenére eljutottam oda, hogy megszerettem. Érdekes, változatos, gyakorlatias, önállóságot igénylő. Űzögettem a pálya egyik s másik oldalán is. A továbbiakban is ezzel szeretnék foglalkozni itt, Németországban is. Mivel ez itt egy szabályozott szakmának (reglementierter Beruf) számít, ezért el kell ismertetni a diplomát, anélkül NEM lehet dolgozni. 

Az alábbi tapasztalataim Baden-Württemberg tartományra vonatkoznak (mivel ez tartományi szintű szabályozás). 

A következő iratokat kell beszerezni:

• Diploma (ez ugye megvan)
• Diplomamelléklet vagy index (tehát a lehallgatott tárgyak jegyzéke kell óraszámokkal együtt). Nekem a PTE-BTK az MA-s diplomámról seperc alatt kiállította a diplomamellékletet angolul és magyarul is. A PTE-IGYFK-val (Szekszárd) már ment a magyaros szenvedés, a főiskolás diplomámról nem igazán tudta/akarta/volt rajta az ügyön (még felbélyegzett válaszborítékot is akartak volna), úgyhogy maradt az index, ami így utólag visszanézve kb. olyan komolysággal volt vezetve, mint egy ellenőrző.
• Szakami tapasztalat igazolása céljából korábbi munkahelyeinkről egy rövid munkáltatói igazolás (munkaviszony időtartama, rövid feladatleírás). Ezt nem kérik ugyan egyből, de szerintem praktikus, ha megvan. 

Ha már itt élünk Németországban, akkor lehet a kérelmet beadni a Regierungspräsidium Stuttgart-ba. 

Ki kell tölteni a honalpon található kérelmet, kell készíteni egy szakmai önéletrajzot (tanulmányok, eddig végzett munka), csatolni kell a diploma és a lehallgatott tárgyak hiteles fordítását (igen, ez egy kisebb vagyon, nekem kb. 450 Euro volt a két diploma, és a két órajegyzék). 

Postán beadod a kérelmet.

Én még a Magyararországon felvettem e-mailen a kapcsolatot az ügyintézővel, ponosítani a részletek miatt. Nagyon készségesen válaszolt is (itt mindenre kb. 1 nap alatt válaszolnak e-mailen). Valamint a felmerülő egyéb kérdéseimre (amivel mondjuk nem az ügyintézőt "zaklatnám") egy tanácsadó szolgáltatásnál is kaptam válaszokat, szintén e-mailben. 

A kérelmem beadása után kb. 5 nappal kaptam is egy választ. Ami egy amolyan aranyoska sablonlevelecske volt (ás ami kb. azt tartalmazta, amiket korábban már leleveleztem mindenkivel). A magyar közigazgatásban edződött agyammal minimum egy 5 oldalas jogszabályokkal teletűzdelt hivatalos iratra vártam, pláne egy Bundesland szintű intézménytől. Ahhoz képest kb. azt kaptam, hogy: 

"Kedves Noémicske! 

A beadott iratok alapján látszik, hogy a külföldön szerzett ismereteid és az itteni követelmények között különbség van. Elsősorban a helyi jogi és közigazgatási ismeretek, valamint a helyi gyakorlat hiányzik. Mivel a csatolt önéletrajzból megállapítható, hogy eddig Németországban nem végeztél ilyen jellegű tevékenységet (hogyan is?), ezért megengedem, hogy elvégezz egy 6 hónapos teljes munkaidős gyakorlatot (Praktikum) az érdeklődési körödnek megfelelő intézményben. Ha ezt teljesítetted és igazolod, hogy a gyakorlat végére B2 szintű német nyelvtudással rendelkezel (éljen a Rigó utca!), akkor nincs akadálya a diplomád teljes elismerésének. 

Baráti üdvözlettel: az Ügyintéző bácsi"

Semmi jogszabályhely, indokolás, stb. Értem én, hogy ez tök jó, de én szeretem tudni, hogy mi alapján történik vmi (ezt kedves volt kollégiám, különösen Viki és Dóri jól a fejembe verték). Az, hogy ki mit milyen székből ír, kb. nem érdekel (mert attól még lehet tök hülye valaki). A németeknél viszont ez totál nem divat, ami engem igencsak zavar. 

A lényeg az, hogy be kell adni egy valag papírt egy valag pénzért lefordíttatva, de tök ugyanezt a sablonlevelet fogja úgyis mindenki megkapni. (Szerintem el sem olvastak semmit.)

A 6 hónapos gyakorlat azt jelenti, hogy nem kell külön vizsgákat letenni, órákra járni, hanem azt, hogy a gyakorlat alatt kell pótolni a hiányosságokat, elsajátítani a helyi ismereteket, a szakmai nyelvezetet, stb.

Nekem alapvetően két lehetőségem adódott.

Az egyik egy helyben lévő gyermekotthon, a másik pedig a szomszád kisvárosban található szociális szolgáltatónál (Diakonie) iskolai szociális munka. 

Azt gondolom mondanom sem kell, mekkora szellemi felüdülés volt végre szakmai dolgokról beszélgetni. A gyermekotthonban a felvételi beszélgetés után hospitálni is kellett menni egy napra - szerencsére. Ugyanis ez ráébresztett megint arra, hogy én nem szeretek közvetlenül gyerekekkel nagy mennyiségben foglalkozni. Ez inkább nevelői munka, ami nem az én műfajom... Pedig nagy előnye volt, hogy ez helyben van és "többet" fizet. (De persze hétvége, este, stb., én pedig vágyom már egy normális nyolctól négyig munkára.) Azontúl szakmailag sem értem, hogy tulajdonképpen mit is csinál ez az intézmény. Merthogy a gyerekek nagy része önkéntesen van bent (átlag 2-3 évig), kevés szülőnek korlátozták a szülői felügyeleti jogát. A körülmények a hazai gyermekotthonokhoz képest a luxus-szálloda szintet jelentik (külön szoba mindenkinek), valamint a 8 fős csoportra egyidejűleg minimum két nevelő jut. Kicsit már olyan túlabajgatós érzésem volt. Meg olyan nyóckeres Sz.Sz. érzésem is volt (vagyis, hogy beszipkázzuk a gyerekeket és megtámogatjuk őket a kamaszkori hülyeségeikben)... (ugyanakkor persze nem ismerem még a német gyermekvédelmi rendszert). 

A Diakonie-nál először a vezetővel találkoztam, aki inkább amolyan manager-féle vezető, de amúgy nagyon aranyos. Elmondta, hogy náluk momentán az iskolai szociális munkában lenne lehetőség gyakorlatot végezni, ez az ami most teljesen fix szolgáltatás és gyakorlatosok számára alkalmas. A Diakonie iskolai szociális munkás hálózatot működtet a környéken, a hazai viszonylatokban ez a Pécsi-modellnek felel meg. (A menekülteknek persze folyamatosan indulnak programok, de azokat még ő sem tudta biztosan.) És látott már magamfajta gyakorlatost, ugyanis pont az egyik iskolában egy lengyel diplomaelismertetős lány van. (Szerintem az egész Bundeslandban mi vagyunk ketten ilyenek.) 

Végül az iskolai szociális munkát választottam. Nagyon durva, hogy itt szinte minden iskolában van iskolai szociális munkás (annak ellenére, hogy ez nem kötelező szolgáltatás...). Pontosan ezt hiányolom a magyar rendszerből is, ez az első közvetlen környezet ahol találkozni lehet a gyerekkel, meg a szülővel. 

Voltam beszélgetésen a leendő gyakorlatvezetőmnél, aki szintén egy nagyon szimpatikus nő. A vele való találkozás leginkább arról szólt, hogy lecsekkolt, akarja-e a búrámat fél évig nézegetni. (Ami persze érthető, nincs bosszantóbb egy idióta gyakorlatosnál.) Nála van a lengyel lány is. (Aki szintén 30 éves, de ő pl. kb. sosem dolgozott a szakmájában, mert főiskola után kb. rögtön gyereket szült, meg ideköltöztek stb.. Én is 30 éves vagyok, én 8 évet dolgoztam. Mindkettőnknek 6 hónap gyakorlatot írtak elő. Ezért mondom, hogy ez egy sablon eljárás, ami nem baj, csak... Jó, ő sokkal jobban beszél németül, mivel már 5 éve itt él.)

De essék szó a fekete-leves részéről is. A piszkos anyagiak... Ugyanis ezekért a gyakorlatokért csak amolyan zsebpénzt fizetnek (aminek mondjuk főiskolásként persze nagyon örülnék). Plusz betegbiztosított sem leszek általa (itt 25 éves korodig a szüleid által vagy betegbiztosítva, tehát egy átlag főiskolásnak ez megint nem baj). A TVÖD-ben (közalkalmazotti bértábla) ugyan van olyan rovat, hogy Praktikum, de az, mint "kiderült", fene tudja, kire vonatkozik... (Pontosan ezt utálom itt, hogy egyszerűen nem tudod, mi a szabály.)

T. ebben a  projektben maximálisan támogat (de azért aki ismer engem/minket, az tudja, hogy ezt rettentően egészségtelennek tartom/tartjuk, plusz nem vág bele a profilunkba ez az egymás eltartogatása - pláne nőknél mindenféle önámító hülyeséggel megindokolva...) 

A mi "megoldásunk" erre a helyzetre a házasságkötés lesz. (Nem, nem lesz kényszerházasság. Eddig valahogy ez nem volt fontos, annak ellenére, hogy eddig is együtt, meg eztánra is úgy volt tervezve. Rendezett családi hátterünk miatt sem volt annyira felvillanyozó ötlet, stb.. Egyéb formában most nem fogok nyilvánosan a kapcsolatunkról ömlengeni, bizonygatni. Akire tartozik úgyis tudja, akire nem, az meg eztán sem fogja.)

Ezt a csúnya megoldást szót itt most konkrétan erre a helyzetre értem. 

1. Itt ugyanis házastársad által betegbiztosítottá válsz.  (Tehát, ha az egyik dolgozik csak, a másik nem, attól betegbiztosított maradsz.)

2.  Családi állapottól, élethelyzettől, jövedelmtől függően változhat az adókategóriád. A mi esetünkben T. válthat és mivel én "keveset keresek", ő is jelentősen kevesebbet adózna (Steuerklasse 3 és 5, az eddigi Steuerklasse 1-1 helyett). 

Én tehát szerencsés helyzetben vagyok. Ugyanakkor kissé bullshit-nek érzem ezt az egész rendszert, mert ha egyedül jövök ide, akkor ezt nyilván nem engedhetem meg magamnak, ergo aranyos dolog, hogy van elméleti lehetőség a diplomahonosításra, de gyakorlatilag úgysem tudok élni vele. Szóval szerintem nem gondolták végig ezt a rendszert hús-vér felnőtt emberekre nézve. Pl. hogyan élek meg a zsebpénzemből egyrészt, másrészt úgy, hogy az még az egész betegbiztosítást is elvinné... (Erről van egy összeesküvés-elméletem, de az igazán nem blogképes.)

Márciusban kezdek.